Az Evangélium egy pereskedő társadalomban

A evangélium egy peres társadalomban

1 Korinthus 6:1-8

Írta: David Strain

Kérem, vegyenek egy példányt a Szentírásból a kezükbe, és forduljanak velem az 1 Korinthus 6. fejezetéhez; az 1 Korinthus 6. fejezete, ha a mi gyülekezeti Bibliánkat használják, akkor a 954. oldalon található. Most, legutóbb az 5. fejezetnél tartottunk, és gondolkoztunk azon a nehéz terepen, amelyet Pál most kezd el tárgyalni a 1 Korinthus könyvének hátralévő részében. Az 1-4. fejezetek viszonylag nyugodtak és sima vitorlázásnak tűntek, de ahogy mondtuk, amikor az 5. fejezetnél tartottunk, innentől kezdve fehérvízi evezésről van szó; eléggé göröngyös út. Van itt néhány kihívást jelentő anyag. Legutóbb az 5. fejezetben, emlékeznek rá, a szexuális erkölcstelenség problémájával és az egyházi fegyelemmel foglalkozott. Ezúttal a probléma, amely a korinthusi gyülekezeteket sújtja, a hívők közötti perekkel kapcsolatos, általában a helyi gyülekezet közösségén belüli apró viták miatt, a polgári bíróságokon. És Pál ír, hogy kihívja és kezelje ezt a káros problémát.

És miközben megpróbáljuk megérteni Pál tanítását itt, két előzetes kérdés van, amely segíthet nekünk a szöveg megértésében és megfelelő alkalmazásában. Az első dolog az, hogy mit nem mond Pál az 1 Korinthus 6, 1-8 verseiben. Nem azt mondja, hogy a bűnügyi törvények ügyeit csendben kell tartani és belsőleg kezelni a gyülekezet által. Ez nem az ő üzenete. Nem azt sugallja, hogy a sikkasztást vagy a bántalmazást vagy hasonló természetű ügyeket ki kellene tartani a bíróságoktól vagy a törvénytől. Valójában, amikor szükségét látta, maga Pál apostol is kész volt érvényesíteni római állampolgárként jogait és maga is a bíróságokhoz fordult igazságszolgáltatásért és jóvátételért. A polgári hatóság, majd a 13. római fejezetben elmondja nekünk, Isten szolgája, az Ő minisztere, akit Isten rendelt és állított fel a javunkra. Tehát Pál nem azt mondja, hogy ne folyamodjunk a törvényhez, amikor szükség van rá. Vannak olyan körülmények, amelyekben a hívőknek nincs más választásuk, mint hogy a törvényhez folyamodjanak önmaguk vagy mások védelmében, amikor nincs más választás.

Ez azonban nem az történt Korinthusban. Úgy tűnik, hogy Korinthusban a gyülekezet tagjai elfelejtették keresztényi kötelezettségeiket, hogy megbocsássanak egymásnak, hogy szeressék egymást és hogy gyakorolják a türelmet egymással. Ehelyett a bíróságokat használták arra, hogy pontokat szerezzenek, pénzt keressenek és versenyelőnyt szerezzenek az üzleti életben és a társadalomban más hívők rovására. És ahogy el lehet képzelni, ez pusztítást végzett a korinthusi gyülekezetekben. És ezért az első dolog, amit szem előtt kell tartanunk, miközben dolgozunk az 1 Korinthus 6:1-11-en. Pál nem veti meg a polgári törvény megfelelő használatát, amikor szükség van rá, hanem azt a visszaélést kifogásolja, amelyet önző és rosszindulatú célokra használtak Korinthusban.

A második előzetes dolog, amely segíteni fog nekünk, miközben megpróbáljuk megérteni Pál üzenetét itt, azzal kapcsolatos, hogy milyen furcsa az 1-8. versek, ha azokat a levél ezen részének kontextusába helyezzük. Tehát az 5. fejezetet, emlékezzünk, Pál egy nagyon konkrét és nehéz szexuális erkölcstelenségi esettel foglalkozott. És a szexuálisan erkölcstelen és nem térő egyházi taggal kapcsolatos egyházi fegyelmi ügyekről beszélt. Aztán a 6. fejezet második felében visszatér a szexuális bűn kérdéséhez. És akkor nagyon természetesen átmegy. Tehát az 5. fejezetben és a 6. fejezet második felében a rendezetlen és bűnös szexualitásról beszél. És akkor nagyon természetesen a 7. fejezetben a házasságról és az Istennek tetsző, helyesen rendezett és Istenet dicsőítő szexualitásról fog beszélni. És mindezt bizonyos fokig értelme van; van benne logika.

És így találjuk magunkat a 6. fejezetnél, 1-8. verseknél, és egy kicsit megkarcoljuk a fejünket, mert éppen itt, a emberi szexualitásról szóló vita közepén van ez az üzleti ügy a perekkel kapcsolatban. Mi a világon csinál a 6. fejezet, 1-8. verse itt? Azt gondolom, hogy két dolgot kell szem előtt tartanunk, amelyek segíthetnek megválaszolni ezt a kérdést. Először is, emlékezzünk arra, hogy az 5. fejezetben Pál felhívta a korinthusiakat az egyházi fegyelmi gyakorlatra; ők voltak azok, akik elutasították, vonakodtak gyakorolni az egyházi fegyelmet egy tagjuk durva, botrányos, nyilvános szexuális erkölcstelensége esetén. Tehát az 5. fejezetben elutasítják, hogy szükséges, egyházi, lelki intézkedést tegyenek a valós bűn ellen. De a 6. fejezetben - milyen kontraszt ez - úgy tűnik, hogy nagyon szívesen vesznek részt szükségtelen, rosszindulatú, jogi és bírósági eljárásban, egyszerűen azért, hogy gyors pénzt keressenek.

Ez a két dolog egyáltalán nem tűnik összeegyeztethetőnek. Ugye? Van egy ellentét, egy ellentmondás, és éreznünk kellene a fájdalmat. Felháborodnak a gyülekezeti fegyelem gondolatától, de semmi problémát nem lát abban, hogy bepereljenek egy másik gyülekezeti tagot minden fillérért, amit csak tudnak, ha csak fél esélyt kapnak. Ezek a dolgok nem lehetnek így, mondja Pál.

És a másik ok, amiért ez az anyag itt van, valószínűleg annak köszönhető, hogy milyen sorrendben mutatták be Pálnak a korinthusiak az ügyeket először. És ő válaszol rájuk abban a sorrendben, ahogy érkeztek. És válaszol rájuk esetről esetre, legyen az akár a gyülekezet megosztottsága az 1-4. fejezetekben, vagy a szexuális erkölcstelenség, vagy a gyülekezeti fegyelem, vagy a hívők közötti perek, mindegyiket szinte egy-egy esettanulmányként veszi, hogy megmutassa, hogyan lehet az, hogy bármilyen probléma is álljon fenn előttünk, a válasz és az ellenszer mindenre pontosan ugyanaz. Alkalmazza a keresztre feszített Jézus Krisztus evangéliumát a korinthusi hívők szívére és életére. És azt mondja: „Ha igazán megértitek ezt, ha ez igazán elkezd behatolni és újravezetni és újra konfigurálni a gondolkodásotokat az alapoktól kezdve, akkor minden más is megváltozik.” A korinthusiaknál a valódi probléma a evangélium megértésének és alkalmazásának hiányával kapcsolatos.

Így a 6. fejezet 1-11. verse is csak egy újabb esettanulmány több közül ebben a levélben, amely megmutatja nekünk, hogy a Jézusról szóló jó hír valóban működik a messed up világ durva valóságában, nagyon hasonlóan a saját világunkhoz. Tehát törekszünk együtt, ahogy olvassuk az anyagot egy pillanat múlva, hogy ezeket az előzetes koncepciókat és kategóriákat tartsuk szem előtt. Segíteni fognának, gondolom, megérteni Pál érvelésének lényegét. Mielőtt együtt olvasnánk a Szentírást, hajtsuk meg a fejünket és imádkozzunk!

Atyánk, Szavad most előttünk van. Kegyelmet kérünk, hogy hallhassuk és fogadhassuk az üzenetét, és általa visszavonhassunk, hogy le térdelhessünk a Királyok Királya és Urak Ura, az Úr Jézus előtt. Mert az Ő nevében kérjük, ámen.

1 Korinthus 6. fejezet 1. vers. Ez az Örökkévaló Isten Igéje:

Ha valamelyőtöknek panasza van a másik ellen, mer-e perbe szállni az igaztalanok előtt, ahelyett, hogy a szentekhez fordulna? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek ítélik majd a világot? És ha a világot ti ítéli majd, nem vagytok képesek-e a csekély ügyeket eldönteni? Nem tudjátok, hogy angyalokat is ítéltünk? Mennyivel inkább a jelen élet dolgait! Ha tehát ilyen ügyeitek vannak, miért viszitek azokat a bíróság elé, akiknek nincs tekintélyük az egyházban? Szégyenéretekre mondom ezt. Lehetséges, hogy nincs köztetek olyan bölcs ember, aki dönteni tudna a testvérek közötti vitában, hanem a testvér perbe száll a testvér ellen, és mindezt hitetlenek előtt? Az, hogy egymás ellen pereskedtek, már vereség számotokra. Miért nem tűritek inkább a jogtalanságot? Miért nem hagyjátok inkább, hogy megfosszanak? De ti magatok követek el jogtalanságot és fosztjátok meg - még a saját testvéreiteket is!

Vagy nem tudjátok, hogy az igaztalanok nem öröklik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem a paráznák, sem az bálványimádók, sem a házasságtörők, sem a férfiak, akik homoszexuális kapcsolatot folytatnak, sem a tolvajok, sem a kapzsiak, sem a részegesek, sem a szitkozódók, sem a csalók nem öröklik Isten országát. És ilyenek voltatok némelyőtök. De megmosattatok, megszentelttetek, megigazíttattatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.

Ámen, és dicsérjük Istent, hogy szólt Szent Igéjében.

Ha megpróbálnánk azonosítani a korinthusi zűrzavar gyökerét, a legjobb diagnózis, amit találtam, az, amit egy kommentátor "evangéliumi amnéziának" nevez. Evangéliumi amnézia – ebben szenvednek a korinthusiak. Olvastam egy történetet – valójában egy híroldalon láttam ezt a napokban egy Benjamin Kyle nevű férfiről, akit megvertek és elhagyatottan találtak, és most szörnyű amnéziában szenved. Minden idejét azzal tölti, hogy a hiányzó személyek weboldalain böngész, hogy megtalálja önmagát; próbálja kitölteni a hiányzó háttértörténetet. Azonosítása elveszett; nem tudja, ki ő.

A korinthusiak pedig úgy viselkednek – és újra és újra látjuk ezt a különböző kérdésekben, amelyeket Pál kezel, mintha valami hasonló történt volna velük. Van egyfajta evangéliumi amnéziájuk. A Jézusról szóló jó hír, új identitásuk Őbenne, figyelmen kívül hagyatott és elfelejtődött helyzetről helyzetre. Ha megnézik a szakaszunkat, látni fogják, hogy Pál ezt a pontot ismételt kérdésével teszi: „Nem tudjátok?” Így a 2. versben: „Nem tudjátok, hogy a szentek ítéletet tartanak a világról?” A 3. versben: „Nem tudjátok, hogy mi ítélkezünk az angyalok felett?” A 9. versben: „Nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát?” Vannak dolgok, amiket tudniuk kellene. Pál tanította őket; Céfas tanította néhányukat. Apolló velük volt és tanította őket; mások megnyitották előttük az Írásokat. Pál korábban írt nekik. Jól tanultak Isten dolgairól, és tudniuk kellene. De úgy tűnik, elfelejtették. Ez az evangéliumi amnézia. És tragikus következmények következnek.

Különösen azzal kezdtek el egymást perelni, ami inkább régi életükre, mint az új életre emlékeztet, amely a keresztényekhez méltó jellemvonás kellene, hogy legyen. Ezért kérdezi Pál az 1. versben: „Ha egyikőtöknek panasza van a másik ellen, mer-e a törvény elé járulni az igaztalanok előtt, ahelyett, hogy a szentekhez fordulna?” Most ők a szentek. Azaz ők szentek, Isten kegyelmének és munkájának köszönhetően elkülönítették őket az Úr Jézus Krisztus számára; Ő az övék. És nem szabad többé úgy élniük, ahogy korábban a világ értékei szerint éltek, hanem most az ő királyuk, Jézus értékei szerint, akinek ők tartoznak. Egy olyan problémával küzdöttek, amellyel sokan közülünk még mindig küzd. Küzdenek, miután keresztényekké váltak, hogy lerázzák magukról régi szokásaikat, mintáikat és értékeiket. Hallgassatok egy tudósra egy pillanatig, aki leírja, hogyan működtek a törvénybíróságok a korinthusiak világában. Azt mondja: „A per indításakor először ki kellett számolni a költségeket és a nyerés esélyeit, nem az ügy érdeme alapján, hanem a vádlott társadalmi státusza és hatalmas kapcsolatai alapján. Az ókori világban - mondja - az emberek a becsületért küzdöttek a törvénybíróságokon. És az ember úgy szerzett becsületet, hogy legyőzte a riválisát. A pereskedés gyakran kevésbé függött össze az igazságosság törekvésével.

Most volt a probléma Korinthusban! Nem az igazságosság iránt érdeklődtek; hanem a személyes előmenetelért a társadalomban mások rovására, akik valamilyen módon fenyegetést jelentettek a státuszukra nézve. És hogy hívők voltak-e vagy nem, mindegy volt nekik. Az ő „csekély ügyeik”, ahogy Pál nevezi őket a 2. versben, bűzlenek a büszkeségtől, a sznobizmustól és a szeretetlenségtől, ahogy ugyanolyan módon működtek, mint korábban, mielőtt keresztények lettek volna. Az evangéliumot elfelejtették. Elfelejtették, hogy most, hogy „Krisztusban vannak”, most, hogy Jézus megmentette őket, új teremtések, akiknek új életet kell élniük Isten új közösségének, a Jézus Krisztus egyházának összefüggésében.

És Pál három lépésben kezeli itt az amnéziájukat, három módon, ahogy igaz evangéliumi identitásunk alakítja, hogy kik vagyunk. Először, ha megnézzük a szakaszt, először az 1-3. versekben beszél a jövőnkről, arról, hogy hova tartunk most, hogy keresztények vagyunk; a sorsunkról. Aztán másodszor, a 4-8. versekben, beszél a jelenről, és felhív bennünket arra, hogy szembenézzünk azzal, hogyan élünk most, annak ellenére, hogy keresztények vagyunk. És végül a 9-11. versekben beszél a múltról; arról, hogy kik lettünk Isten kegyelméből, amikor keresztényekké tett bennünket. Ha megragadjuk ezeket, Pál azt mondja, hogy elkezdjük visszanyerni az igaz érzést arról, hogy kik vagyunk Krisztusban, mint férfiak és nők, és ez mindent megváltoztat.

A jövőnk

Tehát vizsgáljuk együtt az 1-3. verseket, kérlek. Pál a jövőre mutat rá, a mi jövőnkre, ahova most tartunk, mint keresztények. Most azt fogja érvelni, hogy a keresztény közösségnek képesnek kellene lennie arra, hogy belsőleg közvetítsen a vitákban, és elősegítse a megbékélést a hívő testvérek és nővérek között anélkül, hogy sok ügyben polgári bíróságokhoz fordulna. Az egyház végül is egy olyan társadalom, amelyhez hasonló nincs, és amelyet Isten Lelke ajándékozott, bűnösök, akiket kegyelemből mentettek meg, és akik Krisztushoz ragaszkodnak. Ezért kérdezi majd az 5. versben: "Nem lehet, hogy nincs köztetek senki, aki elég bölcs ahhoz, hogy testvérek közötti vitát rendezzen?" Az egyháznak képesnek kellene lennie erre. De itt, az 1-3. versekben elmondja, miért kellene belsőleg rendeznünk a kérdéseket, amikor a hívők között nézeteltérések vannak.

A mi jövőbeli sorsunk

És rámutat a jövőbeli sorsunkra. Nézzünk az 2. versre. "Nem tudjátok, hogy a szentek ítélni fogják a világot? És ha a világot ti fogjátok ítélni, akkor nem vagytok képesek kisebb ügyeket eldönteni? Nem tudjátok, hogy angyalokat fogunk ítélni? Mennyivel inkább akkor az élet dolgait?" Itt valószínűleg olyan szakaszok vannak a háttérben, mint a Máté 19:28, Jézus szavai, ahol azt mondta tanítványainak, hogy majd trónokon ülnek vele, és ítélni fogják Izraelt az új teremtésben. Vagy az Ószövetségi Írások, mint a Dániel 7. fejezetében, ahol a próféta "látta az Emberfiát, akinek hatalmat és tekintélyt és országot adtak". És aztán a Dániel 7:27-ben olvasunk: "Az országot és a hatalmat és a királyságok nagyságát az egész ég alatt a Felsőbbről való szentek népének adják majd." Mi Jézus Krisztussal együtt fogunk uralkodni és ítélni. Ez a mi felmagasztalt és dicsőséges jövőbeli sorsunk.

De a korinthusiak, mondja Pál, ezzel szemben csekély ügyekkel foglalkoznak, noha egyszer majd az angyalokat is meg fogják ítélni. Bizonyára már most, az örökkévalóságon innen, ebben az életben érintő kérdésekben, egy ilyen sorssal rendelkező egyháznak képesnek kellene lennie arra, hogy a dolgot a hívő testvérek között rendezze. „Emlékezzetek, hova mentek” – mondja nekünk. Emlékezzetek a magas méltóságra és a kiemelt szerepre, amelyet egy napon majd betöltötök magának a mennyei törvényszéknek az udvarán. Ti ítélők lesztek! Hogyan kellene viselkednetek itt, tekintettel arra a jövőbeli sorsra? Ti, akik egy napon majd meg fogjátok ítélni az angyalokat, nem tépitek-e szét egymást itt? Ti, akik egy napon majd Krisztussal fogtok ülni az utolsó ítéletben, nem használjátok-e a világ taktikáit a saját státuszotok előmozdítására itt, még a testvérek és nővérek rovására is, akik azon a végső napon szolgálni fognak veletek? Emlékezzetek a sorsotokra és éljetek annak fényében. A jövőnk, ahova tartunk, most hogy keresztények vagyunk.

A jelenünk

Másrészt Pál azt mondja nekünk, hogy szembe kell néznünk jelenünkkel – azzal, hogyan élünk, gyakran annak ellenére, hogy keresztények vagyunk. Kérlek, nézzetek az 4-8. versekre. Pál érvelésének a kulcsa itt az, hogy figyeljetek a „testvér” szó ismétlésére. Nézzétek a szakaszt; 4-8. versek:

Ha tehát ilyen ügyeitek vannak, miért terjesztitek azokat a bíróság elé, akiknek nincs tekintélyük az egyházban? Szégyenéretekre mondom ezt. Lehetséges, hogy nincs köztetek senki, aki elég bölcs ahhoz, hogy rendezzen egy vitát a testvérek között, de a testvér perel a testvért, és mindezt a hitetlenek előtt? Egyáltalán pereskedni egymással már vereség számotokra. Miért nem tűritek inkább a jogsértést? Miért nem hagyjátok inkább, hogy megfosszák? De ti magatok követek el jogsértést és fosztjátok meg - még a saját testvéreiteket is!

A evangéliumi amnéziájuk azt jelenti, hogy Krisztusban való identitásuk megszűnt működni és érdemben működni gondolkodásukban vagy életükben. Az a tény, hogy Jézusba vetett hit által testvérek és nővérek voltak, hogy család voltak, nagy különbséget kellett volna tenni. De ehelyett mások előtt érveltek, akiknek nincs helyük az egyházban, 4. vers. És így Pál azt mondja, 5. vers, szégyenkezniük kellene magukért. Biztosan az egyháznak megvan az alapvető képessége és ajándékai a vezetői körében, hogy segítsenek rendezni az alapvető és jelentéktelen vitákat? Valaki bölcs elég, bizonyára! A korinthusiak, emlékeztek rá, a felsőbbrendű bölcsességükkel dicsekedtek. „Nos akkor,” mondja Pál, „ha ilyen bölcsek vagytok, nincs valaki, aki képes segíteni közvetíteni a sérelmet szenvedett hívők között?”

Evangéliumi Győzelem

De ehelyett a hitetlenek, az igazságtalanok elé járnak döntésért. És a 7. versben azt mondja, hogy ez „már vereség számotokra. Inkább tűrjétek el a jogtalanságot vagy a csalást, mint hogy ezt tegyétek.” Most, miért vereség a keresztények számára, ha így viselkednek? Vereség, mert az Evangélium azt mondja, hogy ha valaki Jézushoz tartozik, akkor testvére vagy nővére lesz olyan embereknek, akikhez egyébként semmi közük nincs. Nem értik egymást! Nem ismerik egymást! Az ő háttérük, etnikai hovatartozásuk, származásuk – mindez teljesen idegen lehet számodra, teljesen kívül eshet a komfortzónádon. De most, mindezt figyelmen kívül hagyva, most egyek lettetek velük Krisztusban. Most család vagy! Testvérek és nővérek. Szent kötelékek kötnek össze benneteket az Evangélium szeretetében. És most meg kell bocsátanotok; meg kell fordítanotok a másik orcátok. Gyakorolnotok kell a türelmet; otthagyni az ajándékot az oltárnál és menni, hogy megbéküljetek a testvérekkel. És amikor ezt teszitek, és a világ nézi, ahogy a kapcsolatok nyomás alá kerülnek és minden ok megvan arra, hogy szétesjenek és megszakadjanak, és elromoljanak, amikor a gyülekezet ehelyett szeretettel üldözi egymást és keresi a megbékélést, Pál azt mondja, hogy ez a győzelem. Ez az Evangélium győzelme. A világ látja, hogy Krisztus tanítványai vagytok egymás iránti szeretetetek által!

Evangéliumi vereség

De ez nem volt az, ami Korinthusban történt, ugye? Ahelyett, hogy az evangélium győzelmét tapasztalták volna, ahogy a kapcsolatok nyomás alá kerültek, ahogy minden kapcsolatunknak kell, visszazuhantak régi életük alapértelmezett pozíciójába, és ahelyett, hogy az evangélium győzelmét látta volna a figyelő világ, hogy milyen a kegyelem, ami egy egész embercsoportot átalakít Krisztus hasonlatosságára, akik még saját sérelmükre is szolgálnak egymásnak - ehelyett látták, hogy emberek pert indítanak egymás ellen, és egymást rángatják a nyilvános bíróságokra, szégyenítik egymást, és az evangéliumot rossz hírre hozzák. Ez vereség! Amikor a körülöttünk lévő világ törzsiességbe és kölcsönös gyanakvásba, apró sérelmekbe süllyed, és ezek a sérelmek hosszú távú viszályokká és meggyökeresedett haragokká válnak, amikor a világ ilyenül viselkedik, és Isten népe békét és megbékélést keres, törekszik arra, hogy békében éljen egymással, amennyire tőlük függ, egymást megbocsátva, ahogy Isten Krisztusban megbocsátott nekik, amikor a világ ezt látja, akkor az evangélium győzelmét látja.

Most pedig kérdezem tőletek, hogy a világ látja-e ezt bennünk. Az evangélium győzelmét? Vagy újra és újra vereséget lát, ahogy visszazuhanunk az önvédelmi, büszke, gyanakvó, haragvó és keserű viszálykodás alapértelmezettjébe? „Szégyellnünk kellene magunkat,” mondja Pál, „amikor testvérek és nővérek vagyunk, és még mindig úgy viselkedünk, mint a világ.” Krisztus meghalt értünk. Lelke bennünk lakozik. Igéje irányítja lépteinket, és mégis folytatjuk apró panaszkodásainkat és önközpontú viszálykodásainkat a figyelő világ szeme láttára. Milyen vereség. Milyen vereség. Ezért Pál felhív bennünket, hogy emlékezzünk vissza jövőnkre, sorsunkra - akik egy nap leszünk, és milyen szerepet fogunk betölteni, mint bírák a kozmosz felett Krisztussal, a Főbíróval együtt -, és hogy ebben a jövőbeni sorsban éljünk. És felhív bennünket arra, hogy szembenézzünk azzal, akik most vagyunk, hogy lássuk, ezek a dolgok nem lehetnek.

A mi múltunk

És végül, ha velem együtt megnézzük a 9-11. verseket, emlékeztet bennünket a múltunkra – akikké lettünk, amikor Isten kegyelméből keresztényekké tett bennünket. A következő alkalommal, ha Isten úgy akarja, visszatérünk a 9-11. versekhez, hogy közelebbről megvizsgáljuk őket, ezért most csak annyit kérlek, hogy vegyék észre, hogyan emlékeztet rájuk Pál egy igazságra, egy alapvető igazságra, amelyet úgy tűnik, elfelejtettek. „Nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem öröklik Isten országát?” 9. vers. Így írta le Pál a bírákat, a pogány bírákat, akik előtt a korinthusiak pereskedtek egymással az 1. versben, az igazságtalanokat. És itt azt mondja: „Nos, hadd mutassam meg nektek az igazságtalanok sorsát.” A 9. és 10. versekben jellemzi őket kísérő bűnük alapján. „Ne tévedjetek: sem a paráznák, sem az bálványimádók, sem a házasságtörők, sem a férfiak, akik homoszexualitást gyakorolnak, sem a tolvajok, sem a kapzsiak, sem a részegesek, sem a szitkozódók, sem a csalók nem öröklik Isten országát.” A bűnösök kizárásra kerülnek Isten országából; ezt mondja. Ez egy elgondolkodtató kép.

Légy Az, Aki Valóban Vagy!

Ezután pedig ledobja a bombát: „És ilyenek voltatok valaha; de megtisztultatok, megszentelődöttetek, igaznak vallattatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” „Korinthusiak, itt van az igazi probléma, amiről teljesen megfeledkeztetek, amely ha csak egyenesbe hoznátok a gondolkodásotokban, akkor elkezd változni. És ahogy most élnétek, nem lenne vereség, hanem végre győzelem lenne. Itt van az igazi probléma! Elfelejtettétek, hogy már nem azok vagytok, akik valaha voltatok. Most, hogy Jézus Krisztus bevonult az életetekbe az Evangélium által, minden megváltozott. Már nem az régi életetek bűnei határoznak benneteket. És Pál felsorolt egy sor bűnt, amelyek az embereket jellemzik. De azt mondja: „Most, hogy megismertétek Jézust, azok már nem határoznak benneteket. Ez nem az, akik most vagytok, korinthusiak. Megtisztultatok és megtisztultatok és megszentelődöttetek és igaznak vallattatok Isten szemében a mennyei törvényszéken és Jézus Krisztus igazságával öltöztettetek. Ez az, akik most vagytok, ha hisztek. Ez az, akik most vagytok! Ideje, hogy elkezdjetek úgy élni, mint akik valójában vagytok. Ideje, hogy elkezdjetek lenni, akik valójában vagytok! Nem csoda, hogy küszködtök a belső konfliktusban a bűnnel, amikor továbbra is azzal azonosítjátok magatokat, akik valaha voltatok és nem azzal, akik most vagytok Jézusban. Emlékezzetek az új, igaz identitásotokra. Eljöttetek Krisztushoz és így a régi elmúlt és az új eljött. Új teremtmények vagytok. Legyetek, akik valójában vagytok!”

Új Identitásod Krisztusban

Ez az, ami igazán szükséges, amit valószínűleg te is szükséged van, a napi konfliktusokban, a napi küzdelemben, hogy Krisztus dicsőségére élj és gyakorlati szentséget törekedjél. Nagyon sokan csábítjuk, hogy azt gondoljuk: „Valójában az kell, hogy egy kis extra adag természetfeletti erő, több energia, hogy a lelkem motorját működtesse, hogy engedelmeskedhessek. Valami több! Valami új!” De ez nem Pál tanácsa. Tanácsa nem az, hogy keressünk valami újat, valami extrátt. Tanácsa inkább az, hogy menjünk vissza ahhoz, amit Isten már tett értünk Jézus Krisztusban, hogy megértsük az Evangéliumot és új identitásunkat Őbenne. Hogy ezt világossá tegyük. Hogy elkezdjük mélyen beleivni minden pórusába és repedésébe a lelki életünknek. Hogy hagyjuk, hogy átitasson mindent, és elkezdjünk annak fényében élni. Nem vagyunk többé a bűn szolgái. Nem vagyunk többé az régi élet urai. A kegyelem gyermekei vagyunk. Isten családjába fogadtattunk. Újra megszülettünk Isten Lelke által. Tiszta és igaz, nem a saját igazságosságommal, mintha azok a dolgok, amiket Pál felsorol, soha többé nem csábítanának vagy nem okoznának botlást. Nem, hanem azért örököljük a királyságot, te, Jézusban hívő, örököljük a királyságot, nem azért, mert nem hibázunk, hanem azért, mert Krisztusban igaznak számítunk.

És amikor ezt megérted, annak csodája és öröme elkezd majd éltetni és erőt adni a kezednek, hogy vasat adj a akaratodhoz, határozottságot, úgy hogy elkezded majd boldogan engedelmeskedni Jézus királynak. Elkezded majd sürgetni, amikor a kapcsolatok elkezdik szétesni. Ahelyett, hogy visszavonulnál, a megbékélést fogod keresni, amikor minden benned azt mondja, hogy visszavonulj a világ módja szerint, hogy állj a barrikádjaid mögé és dobj gránátokat egymásra és sebezzenek és pusztítsanak egymást. Nem, amikor megérted, hogy ki vagy valójában Krisztusban, szolgája leszel egymásnak és a megbékélést keresitek. Az nem lenne vereség, ugye? Ahogy a világ néz és látja, hogyan viselkednek ezek a keresztények nyomás alatt. Nem, az győzelem lenne. Ahogy látnak bennünket, ahogy együtt élünk, látnak bennünke nehéz, ügyetlen, esetlen kapcsolatainkban olyan embereket, akik nem hátrálnak meg és vonulnak vissza, hanem akik szeretik egymást, mert család vagyunk és egyek vagyunk Krisztusban. Az valóban győzelem lenne. Milyen demonstrációja a Evangélium erejének.

Ez az, amit Pál hív bennünket. Emlékezzünk tehát a jövőnkre - ahova tartunk most, hogy keresztények vagyunk. Egy napon el fogjuk ítélni a világot, el fogjuk ítélni az angyalokat. Egy napon főbírók leszünk. Itt most képzésben vagyunk. Úgy kell élnünk, tudva, hogy egy napon ez lesz a sorsunk. Szembenéznünk kell a jelennel, látni azokat a területeket, ahol ma alacsony szinten élünk, messze alattunk új identitásunknak és állásunknak. Messze alattunk az életnek, amelyre hívattunk. És térjünk meg. És emlékezzünk a múltunkra - mit tett Isten Krisztusban a keresztnél és szívünkben Krisztuson keresztül az Evangélium által, újjáteremtve bennünket. És ahogy megragadjuk, elkezdünk majd abban élni, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk. Adjon-e nekünk az Úr kegyelmet, hogy pontosan ezt tegyük? Imádkozzunk együtt!

Ó, mennyei Atyánk, elismerjük azokat az időket, amikor engedményt tettünk az Evangélium amnéziájának, elhanyagoltuk valódi identitásunkat, továbbra is úgy éltünk, mintha azok lennénk, akik egykor voltunk, nem pedig azok, akik most vagyunk Krisztusban. Kérlek, bocsáss meg nekünk, amiért olyan messze alatt éltünk azoktól a kiváltságoktól, amelyek Isten gyermekeiként illetnek meg bennünket, akiket kegyelmed által fogadtál el, megtisztítottál és elkülönítettél a te dicsőségedre, és igazoltál a mennyei törvényszékekben. Könyörülj rajtunk. És miközben csodálkozunk azon, hogy te kinek tettél minket, kérlek, erősíts meg és tegye lehetővé számunkra, hogy valóban úgy éljünk, akik vagyunk? Mert Jézus nevében kérjük, ámen.