A legnagyobb szerelmes dal

Szofoniás 3:17

Gabe Fluhrer írta

Amíg leülnek, kérjük, vegyék elő a Bibliájukat, és forduljanak velem Szofoniás könyvéhez. Az Ószövetségben található. Ha keresik, ne aggódjanak, nagyon rövid könyv. Az 790-es oldalon található, ha egy padsor Biblia van náluk; 7-9-0. És a Szofoniás 3. fejezetének 17. versét fogjuk tanulmányozni. Mielőtt hallanánk Isten Igéjét, menjünk hozzá imádságban.

Még az öregkorban is, nagy Istenünk, ígérted nekünk, hogy néped bizonyítani fogja szuverén, örök, változatlan szeretetedet. Amíg az este legamazingabb szavait halljuk, imádkozunk, hogy azok eltaláljanak hozzánk a szívünkben, hogy megváltoztassák, ahogy látjuk Önt és a világot, és hogy a Szentlélek életre keltse őket számunkra, hogy lássuk Jézust. És mindezt az Ő hatalmas nevében kérjük. Ámen.

Szofoniás 3, 17. vers. Ez Isten szent, ihletett és ezért tévedhetetlen Igéje:

„Az Úr, a te Istened, veled van, erős, aki megtart; örvendezve fog örülni neked; szeretetével megnyugtat; és hangos énekléssel ujjong veled.”

A fű elszárad, a virágok lehullanak, de az élő Isten Igéje örökké és örökké áll.”

Néhány évvel ezelőtt a legnagyobb sikerű és legjobb Broadway musical a The Light in the Piazza című musical volt, amely egy – most jól kell mondanom a neveket – Fabrizio Naccarelli történetét mesélte el, aki egy olasz nyakkendő eladó volt, és beleszeretett a szép Clara Johnsonba, egy amerikai nőbe, aki nyaralni volt Olaszországban. És van egy jelenet a musicalben, ahol elénekelnek egy szerelmes dalt, a "Say it Somehow"-t. És a szerelmes dal csúcspontja, hogy valójában nem tudják kifejezni magukat szavakkal, ezért csak az "Ah!" szót éneklik. És örömteli és diadalmas, és ilyen módon örvendeznek egymásnak. És volt egy New York Times kritika az egyik nagy színházi kritikus, Stephen Holden tollából, és a kritika címe mindent elmondott – “Szerelmes dalok, amelyek akkor szólnak, amikor a szavak csődöt mondanak.” “Szerelmes dalok, amelyek akkor szólnak, amikor a szavak csődöt mondanak.”

Isten és Közöttünk Álló Korlát

És látjátok, amikor ma este Zakariás 3-hoz érkezünk, ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a két szerelmes a dalban. Van egy nyelvi akadály Isten és közöttünk. Ő szent, mi pedig nem vagyunk azok. Ahogyan az olasz és az amerikai között volt nyelvi akadály, ugyanúgy akadály van közöttünk és Isten között. És mégis, ma este egy olyan bibliai vershez érkezünk, amely akár a The New York Times értékelésének címét is viselhetné – „Szerelemdalok, amelyek akkor is beszélnek, amikor a szavak csődöt mondanak.” Zakariás. Ez a könyv könnyen összefoglalható, gondolom. Az első néhány fejezet, inkább az első két fejezet, egyetemes ítéletet hirdet. És akkor van egy fordulópont, amikor Isten elkezd beszélni az egyetemes üdvözítő munkáról, amelyet minden törzsből, nemzetből és nyelvből végez. És a könyv ebben a versben csúcsosodik ki, amely előttünk áll – 3. fejezet 17. vers. Egy kommentátor joggal nevezte el "Az Ószövetség János 3:16-ának". Majdnem túl sok, hogy befogadjuk. Félelemmel és reszketéssel kell hozzáfogunk. Olyan jó. Olyan elsöprő. Vannak szavak, nem igazán szavak, amelyeket mondhatunk, de megpróbáljuk ma este. És a fő pont nagyon egyszerű. Krisztusban Isten velünk van, hogy örvendjen nekünk. Krisztusban Isten velünk van, hogy örvendjen nekünk. És ezek lesznek a két fő pontunk – Isten velünk és Isten fölöttünk. Isten velünk és Isten fölöttünk.

Isten velünk

Tekintsünk újra a 17. vers első részére. „Az Úr, a te Istened veled van; erős, aki megment.” Az ember bukásától kezdve elszakadtunk Istentől, elszakadtunk önmagunktól, elszakadtunk a körülöttünk lévő teremtéstől, elszakadtunk minden embertársunktól és férfi- és nőtestvérünktől. Az elszakadás az, ami a bukott emberiség jellemzője. És mégis, újra és újra, a Biblia egy Istenről szól, aki keresi azokat, akik elszakadtak Tőle. Követi őket könyörtelenül, fáradhatatlanul, újra és újra, függetlenül attól, mit tesznek; függetlenül attól, milyen messzire esnek. És így az Isten által énekelt dalt az Ő üldözése kezdetével, az Ő vágyával kezdődik, hogy visszahozza az elszakadt teremtést Önhöz. Ez megdöbbentő. Áttekinthetjük az összes világvallást, és amikor ezt tesszük, cáfolhatjuk Sigmund Freudot. Ő volt az, aki a modern pszichológia alapítója, aki azt mondta, hogy az Istenben való hit csupán vágyteljesítés. A legjobb reményeinket egy olyan Istenbe vetítjük, aki nem létezik. A probléma, amivel Freud szembenéz, és amivel minden más bukott vallás és minden más világnézet küzd a kereszténységen kívül, az, hogy egyikünk sem álmodna el egy ilyen Istent, barátok. Soha nem tettük, a Szentírásokon kívül nincs ilyen Isten a világon, és soha nem is tennénk. Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, bizonyos értelemben.

Ő az Isten, aki Énekel

Tehát itt a kezdeteknél rájövünk, hogy egy teljesen más Istennel találkozunk, mint amit elvárunk. És ez egy pillanat múlva csúcspontra ér, mert egy Istennel fogunk találkozni, aki énekel. De mielőtt odaérünk, a szakértők egyetértenek - és amikor a zenéről van szó, ki lehet a szakértő? Azt gondolom, mindannyian szakértők vagyunk bizonyos értelemben. De azok a szakértők, akik mérőszámot találnak ezeknek a dolgoknak a mérésére, egyetértenek abban, hogy talán minden idők legnagyobb szerelmes dala a Righteous Brothers "Unchained Melody" című dala. Gyönyörű dal. És lassan kezdődik, majd felépül ebbe a csodálatos crescendóba. És valójában erről szól a Biblia. Éppen Isten szerelmes dalának crescendója előtt állunk. Az kezdődött a kertben, amikor Isten eljött első szüleinkhez, és biztosított számukra engesztelést, és állati bőrökbe öltöztette őket, majd az Ószövetség többi részében Isten ezt az egy isteni szerelmes dalt énekelte, és bizonyos pontokon világosabb volt, más pontokon kevésbé világos. És crescendóra ér, amikor az ég megnyílik Betlehem felett, és az angyalok énekelnek: „Dicsőség Istennek a magasságban, és a földön békesség az emberek között!” A crescendó eléri csúcspontját Krisztusban.

És ez az, amit Isten mond nekünk itt. Azt mondja: „Az Úr, a te Istened jelen van közötted; egy erős hős” – így is fordíthatjuk. Harci képzeteket használ. Nem gyakran gondolunk az üdvösségünkre, mint egy csatára, de Jézus megkeresztelkedésétől kezdve egészen a keresztre feszítésének napjáig ez egy csata volt. Harcolt Sátán ellen a pusztában, és harcolt Sátán ellen a kereszten. És minden lépésnél háború volt a betegség ellen, az érzelmi zűrzavar ellen, a halál ellen, a pokol minden hatalma és a bűn minden következménye ellen, mert az Isten, aki hozzánk jön, az az Isten, aki azért jön, hogy megmentsen minket. És Ő az Isten, aki harcol a népéért. Csak most tanultam meg – nem meglepő, minden nyáron előfordul – hogy az öt legnagyobb bevételt hozó film közül három szuperhős film. Szeretjük őket. Nem tudunk betelni velük. És nem csak itt, hanem az egész világon. A szuperhős filmjeink, amelyeket készítünk és elküldünk az egész világra, a legnagyobb bevételt hozó filmek. Miért szeretjük ennyire a szuperhős történeteket? Azt gondolom, mert mindannyian tudjuk mélyen belül, hogy nem tudjuk magunkat megmenteni, és vágyunk arra, hogy megmentsenek minket. Azt gondolom, hogy ezért vannak mindig a legnagyobb bevételt hozó filmek. Nem tudjuk magunkat megmenteni, és vágyunk arra, hogy megmentsenek minket. És amit Isten mond prófétája által most, az: „Van egy erős hős, aki eljön, aki harcol érted, aki megment téged, aki jobb, mint bármely szuperhős történet, amit valaha álmodhatunk. És Ő megment téged. És az egyetlen követelmény, hogy tudjad, hogy nem tudod magad megmenteni. Ez az összes, ami szükséges.” Itt kezd Isten velünk. Az utolsó szuperhős eljön – Jézus. Ez Isten velünk.

Isten Felettünk

És akkor, őszinte leszek, nagyon őszinte veletek, amikor erre készültem és imádkoztam, valamint küzdöttem a szöveggel, folyamatosan el kellett távolodnom tőle. Olvastam kommentárokat, kerestem és hallgattam más prédikációkat, valamint olvastam más prédikációkat, és nagyon, nagyon vigasztaló volt számomra, hogy nem vagyok egyedül. Mert a következő versek megdöbbentőek. Ez Isten felettünk. Nézzetek velem a 17. versre. „Örömében örvendez veled; csendességre bíz téged szeretetével; hangos énekléssel ujjong feletted.” Most van emberi analógia mindehhez. Éreztünk már örömöt. Annyira boldogok voltunk, hogy ujjongtunk örömünkben, gondolom, a legtöbbünk. De itt Isten teszi ezt. És ott minden szétesik. Ott igazán nem is tudjuk, mit tegyünk. Még arra sem vagyunk képesek, hogy érzelmeket érezzünk, mert túl megdöbbentő. Túl különbözik a mindennapi tapasztalatunktól Istennel, hogy Ő örömben örvend felettünk.

Isten Örvend Feletted

És észrevetted, hogy ugyanazt a nyelvet használja, amelyet a múlt héten tanulmányoztunk a 14-16. versekben, ahol azt mondja, hogy ezt tegyük Istennek? És aztán azonnal megfordul és azt mondja: "Nemcsak hogy Isten parancsolja nekünk, hogy örvendjünk, hogy örvendjünk benne, hogy kiáltsunk és énekeljünk és örömmel töltekezzünk el benne, hanem itt minden megváltozik. Azt mondja, nemcsak hogy Isten parancsolja nekünk ezt, hanem a próféta azt mondja: "Isten ezt teszi veled." Örvendezés. Állj meg itt. Te és én tudjuk, hogy kevés ösztönzésre is, milyen rosszak vagyunk a legőszintébb pillanatainkban. Nem? Tudjuk, hogy nagyon bűnösök vagyunk. Isten irgalmasan annyit ad nekünk, amennyit elbírunk, amikor megmutatja nekünk ezt, de tudjuk, milyen rosszak vagyunk a legjobb pillanatainkban is, amikor őszinték vagyunk magunkhoz. És akkor eljutunk egy ilyen vershez. És figyeld meg, hol található ez. Itt van a könyv végén, ahol Isten azt mondja az embereknek: "Elhagytatok engem. Más istenek után mentetek. Ítéletet bocsátok rátok és minden emberre." És innen megyünk ehhez – Isten örvendezik bűnös, bálványimádó, törött, elesett, Isten- gyűlölő emberek felett, mint te és én.

És még jobb lesz. „Ő csendessé tesz téged szeretetében.” Ez jó, amíg tart, de egy pontosabb fordítás ezt mondja. Nem Isten tesz valamit velünk az eredetiben; Isten tesz valamit rólunk. Jobban lefordíthatjuk így: „Ő csendben lesz feletted szeretetében.” Tehát amit a próféta tesz értünk. Ez ismét lenyűgöző. Isten örül és igazán: „Igen!” felőled. És aztán megáll és, ahogy mi tesszük, ha úgy mondhatjuk, amikor gondolkozunk valakiről, akit szeretünk. Az egyetlen illusztráció, ami eszembe jutott, két dolog. Callie és én hosszú távú kapcsolatban voltunk. Elkezdtünk randevúzni az első évében a Carolina-n, a második- junior évemben! És amikor ez a kapcsolat elkezdődött, én diplomáztam előtte, szüleim nagy örömére. És levezettem – most már vakon is le tudnám vezetni – Greenville-ből, 385-ről az I-26-ra, majd tovább Columbia-ba. És amikor visszavezettem, fel a 26-os úton, gondolkoztam róla – milyen szép volt; mennyire szerettem őt. Alig vártam, hogy töltsem az életem hátralévő részét vele. És aztán megszületett az első gyermekünk, és tudjátok, hogyan van az, ha szülő vagy. Az első gyermek érkezik és tele vagy mindenféle érzelemmel, de vannak idők, amikor csak ülsz és tartod a gyermeket és nézed, ahogy alszik, és csendben vagy. És a szereteted iránta – nincs mód kifejezni szavakkal, ugye? Csak csendben gondolkozol az érzelmek teljességén, a szeretet és gyönyör túlcsorduló teljességén, amit éreztek abban a gyermekben. És Isten azt mondja: „Ez az, ahogy veled vagyok. Ez az, ahogy érzek irántad.”

És igen, tisztában vagyok vele, és nem akarom, hogy az RTS igazgatótanácsának tagjai aggódjanak. Tudom, mit mond a hitvallásunk. Azt mondja, hogy "Isten mentes a szenvedélyektől". És akkor hogyan egyeztetjük össze ezt, mert ez igaz? És amit a hitvallás mond itt, az az, hogy Istennek nem kell reagálnia a dolgokra. Mindent tud, ami jön. Amit nem mond, az az, hogy Istennek nincsenek ilyen, ha úgy fogalmazhatunk, érzelmei irántunk. Mert ha elolvassuk a Westminsteri Hitvallás szerzőit, ők azok, akik Isten szeretetéről és szenvedélyéről és az emberek iránti vágyáról beszélnek. És mindössze annyit mondhatunk ebben a pillanatban: "Valóban? Biztos vagy benne, Isten?" És Ő azt mondja: "Igen!"

Isten Hangosan Énekel

És akkor még tovább megy az utolsó részben. Az örömtől halkan énektől a csendességtől rajtunk át a hangos éneklésig. Álljunk meg. Látjátok, miért nem tudunk ilyen Istent kitalálni? Mindenütt kereshettek a világon, de soha nem fogtok találni egy éneklő Istent; egy éneklő Isten az, aki megment minket. Minden költészetünk és szerelmes dalunk csúcsai, és mindaz, amit kiöntünk, hogy kifejezzük azt a legnagyobb érzelmet, amelyet emberi lényekként érzünk, teljesen kudarcot vall, és semmivé válik, amikor eljön ez a vers, és találkozunk egy Istennel, aki énekel! Hangosan! Mert örül nekünk! Be tudjátok fogadni? Hogy ez a szent, hármas Isten - Atya, Fiú és Szentlélek - aki mindig is ott volt, és szereti egymást, mint a Szentháromság személyei, akik kölcsönösen lakoznak egymásban. És ez önmagában is egy olyan titok, amelyet nem tudunk átfogni. Ez az Isten énekel!

Menjünk a mecsetbe, és kérdezzük meg: „Meséljetek nekünk a ti istenetekről. Az egyetlen kérdés, amit fel kell tennünk: „Énekel-e?”” „Nem, az nem illene.” Rendben, menjünk a hindu templomba. „Énekelnek-e a ti isteneitek?” „Nem.” Menjünk a világi posztmodernizmus oltárához, és mondjuk: „Adjátok nekünk istenteket, véletlen. Énekel-e?” „Nem.” Az univerzum tele van hanggal és dühellel, de semmit nem jelent. Vagy ez, vagy az éneklés! Ez a választás előttünk áll ma este. Süket, némítás, néma, bálványos istenek vagy egy Isten, aki énekel. Látjátok, miért nem csak igaz a Szentírás, hanem rendkívül szép is? Megragad bennünket. A szívünk legmélyebb szükségleteiről és az érzelmeinkről szól, amelyeket érezhetünk. Nem csak igaz; szép is.

Énekelünk a Fájdalmak Emberének miatt

De soha nem szabad elfelejtenünk, miért jó hír ez, miért énekelünk. Azért, mert követjük azt, akit a Fájdalmak Emberének hívnak. Azért, mert amikor Jézus a keresztre ment, már nem volt öröm és boldogság. Már nem volt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben jól gyönyörködöm.” Azok a csaták, amelyeket Ő vívott, mint a mi hatalmas Hősünk, eljutottak arra a pontra a kereszten, amikor Jézus sikolyait a szent, fenséges, igaz, csend fogadta Atyjától. Ő csendet kapott, hogy mi énekelhessünk. Nincs más mód arra, hogy eljussunk az éneklő Istenhez, csak ha keresztülmegyünk a sikoltozó Megváltón, aki helyettünk viselte a csendet. Így jutunk el az éneklő Istenhez. És azért, mert Isten szeretet, szeretet, azért küldte Fiát, hogy sikoltsen, azért tartotta vissza békéjét, miközben kiöntötte haragját Rá. Mert a nagypéntek után tudta, hogy a szerelmes dal eléri utolsó strófáját, amely örökké tart. És ebben élünk most. Ezért énekel Isten fölöttünk.

Mit mondhatunk mindehhez? Arra gondoltam, hogy vannak olyan okok, amelyek miatt nehéz lehet nekünk ezzel a verssel. Nagyon sokszor, amikor Isten szeretetéről gondolkodunk, mondhatjuk: "Igen, de nem számomra." Érzitek már valaha így magatokat? "Nem számomra. Mindenki másnak szól. Örülhetek mások örömének, de ez nem számomra való." Ne hígítsátok ezt a dolgot. Ez abban a kontextusban van, hogy Isten azt mondja Júda népének: "Embereket hívok majd minden helyről. Ebben az esetben nem csak nektek, Júda, hanem minden törzsből, nemzetből és nyelvből származó embereknek szól." Tehát nektek is szól. Aztán mondhatjátok: "De nem tudod, mit tettem. Nem tudod, hogyan gondolkodom. Még azt sem tudod, amit most gondolok, miközben beszélsz!" Isten azt mondja: "Mit tettél, ami rosszabb annál, amit az én népem újra és újra, és újra és újra tett? Elég volt számukra az én kegyelmem?" Ez a ígéret abban a kontextusban hangzott el, hogy olyan emberekhez szólt, akik elhagyták Istent, megszegték törvényét, elmenekültek előle, gyűlölték őt, káromolták őt, bálványokat imádtak, és hamis isteneknek füstöltek az ő templomában. Akkor van kegyelem számunkra is. Nem számít, mit tettél. Az ő szeretete nagyobb, mint a te bűnöd. Csak annyira van szükséged, hogy semmid nincs. Csak annyira van szükséged, hogy tudjad, hogy nem tudod magadat megmenteni.

Isten közel van Krisztusban

"Igen, de Isten távolinak tűnik számomra." Ez nehéz. Tudom, hogy milyen érzés ez. Gyűlölöm, amikor ebben élek. Gyűlölöm, amikor csak a mozdulatokat csinálom, amikor felveszem a Bibliámat. Igen, ezt teszik a prédikátorok. Igen, néha vasárnap reggelente. Távolinak érezzük magunkat Istentől. De amire újra és újra vissza kell jönnünk ebben a versben, és az azt megelőző versekben – Ő közöttünk van. Közel van hozzánk Krisztusban. És a távolsága soha nem örök, mert az éneklő Isten egész ösztönzése az, hogy a hozzánk hasonló törött emberek felé, a hozzánk hasonló bűnös emberek felé mozduljon. Soha nem tartja a távolságot. Az inkarnáció megmutatta nekünk ezt. Isten, aki emberré lett Jézusban, megmutatja nekünk, hogy soha nem tartja a távolságot.

És akkor hogyan érhetjük el ezt? Térjünk előre oda, amit Jézus mondott János 15-ben, a 9. vers körül. „Maradjatok szeretetemben.” Mit jelent ez, Jézus? És Ő elmondja nekünk. „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.” És ez ijedtséget kelthet bennünk. Kivéve, ha a 11. vers így fejeződik be. „Ezeket a szavakat mondtam nektek, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” Szóval, amit Ő mond – „maradjatok, tartsátok meg parancsaimat, öröm!” Hogyan illeszkedik ez ahhoz, amit Szofoni mond nekünk? Hogyan maradhatunk ebben az Isten szeretetében? Hogyan tapasztalhatjuk meg? Jézus azt mondja, hogy amit Ő mond nekünk, azt tegyük gyakorlatba. De – és ez nagyon fontos – mindig emlékeznünk kell arra, hogy engedetlenségünk nem változtatja meg Isten szeretetét irántunk. Igen, csökkenti azt a képességünket, hogy élvezzük azt. Amikor távol éreztem magam Istentől, biztosíthatom, legalább néha, az egyik fő probléma az, hogy bűnben éltem; azt tettem, amit akartam. Az Ő szeretete irántam nem változott. Az én képességem, hogy élvezzem, viszont igen.

És Jézus azt mondja: „Ha megértitek, amit mondtam nektek,” és ha olvasunk ilyen verseket, mit kér Isten tőlünk, amikor azt mondja: „Tartsátok meg parancsaimat. Engedelmeskedjetek nekem”? Azt mondja-e ezt, hogy el akar bennünket törni? Vagy azt mondja-e: „Elég szeretlek ahhoz, hogy közel hozzám hívjalak és elmondjam, hogyan maradj közel, mert nem akarlak távol tőlem.” Ez utóbbi, nem? „Maradjatok közel hozzám. Sétáljatok velem ezen az úton. Ne térjetek le az útról. Hadd tartsa körül a karom,” mintegy. Sohasem akarnánk engedelmeskedni egy Istennek, aki énekel? Ez nem egy durva, távoli istenség, aki önkényes szabályokat állít fel és azt mondja: „Menjetek és tegyétek ezt, hogy elnyerjétek az én kedvezésemet!” Az éneklő Isten azt mondja: „Maradjatok közel. Jöjjetek hozzám.” Ezt tesszük az engedelmesség által. Ez az egyik mód.

És akkor nem hallgatunk az Istenről szóló hazugságokra. Nem hallgatunk az Istenről szóló hazugságokra. Ez érint bennünket. Ez az egyik fő célja Sátánnak. Azt akarja, hogy másképp gondolkodj Istenről, mint ahogy ez áll Zefániás 3:17-ben. Azt akarja, hogy a néma Isten legyen az, akiről mindig gondolkodsz. Azt akarja, hogy a távoli Isten legyen az, aki eszedbe jut. Soha nem akarja, hogy a éneklő Istenről gondolkodjunk. Tagadjuk meg, hogy elhisszük; tagadjuk meg, hogy belemenjünk. Hagyja, hogy ez a szó korrigáljon minket. Térjünk vissza ehhez az ígérethez újra és újra. És mondjuk: "Nos, nem érzem! Szeretném érezni, de nem!" Ha vágysz rá, azért van, mert Ő adta neked ezt a vágyat. Ne add fel ezt. Ne add fel ezt. Térj vissza hozzá újra és újra, és könyörögj hozzá: "Istenem, engedj, hogy többet tapasztaljak a szeretetedből. Engedj, hogy jobban ismerjelek." És várj rá. Várj az ő idejére. Ő közel hoz majd. Dávid mondta: "Az Úron vártam," Psalm 40 Ugyanezt mondja majd nekünk is. Meghallja a kiáltásunkat. És mondjuk: "Nos, nem hipokrita-e ezt tenni, amikor nem érzem?" Nem! Ez a hit lényege, barátok. Az, hogy akkor is menjünk hozzá, amikor nem érzük. Ez nem hipokriszia; ez hit! A hit azt mondja: "Az én távolságérzetemnek nincs döntő szava. Az én hitem az Istenben, aki énekel és szeret engem Krisztusban, az döntő szava."

Június elején visszamentünk Dél-Karolinába apám nyugdíjba vonulása miatt. Nyolcvanéves, és senkit sem lepett meg, amikor a nyugdíjba vonulási partiján bejelentette, hogy új munkát vállal! Így dolgozik az apám! De közvetlenül a nyugdíjba vonulásának bejelentése után néhány nappal csomag érkezett a postán. És amikor kinyitottam a csomagot, buborékfóliát láttam, és mielőtt még levenném a buborékfóliát, tudtam, mi az. Egy fénykép volt. Ez az egyik legnagyobb kincsem. Ez egy fénykép, amely apám irodájában volt, ameddig csak emlékszem. És egy kép, amelyet akkor készítettek, amikor nagyon fiatal voltam, valószínűleg körülbelül Dorothy korú. Apám kollégiumi professzor volt, és nyár volt, egy buliban voltunk – ő volt a tanszék dékánja, és új oktatót vettek fel, és volt egy buli. És nyilvánvalóan a történet szerint én, ismét senkit sem lepett meg, vettem egy extra sütit. És az egyik szülő ott fogta a kezemet, és rákiáltott. És ez egyszerűen nem olyasmi, amit az apám fiaival szemben tesznek! És azt tettem, amit szerintem minden két éves gyerek tenne. Elrohantam apámhoz, és valaki történetesen fényképezőgépet vitt magával, és elkapta a képet, amint könnyeimmel küzdök, apám karjaiban, és a legnagyobb mosollyal, amit valaha láttál. És amióta csak emlékszem, ez a kép azt mondta nekem: „Az apád szeret téged. Bármit csinálsz, bárhova mész, örül, hogy szeretetet mutat neked.”

És amit Isten tett értünk ma este, az az, hogy adott nekünk egy képet, amely azt mondja nekünk: „Szeretem gyermekeimet, és örvendezem felettük.” És csak a Bibliában találjuk ezt az Istent, és ez az egyetlen kép Istenről, amely mindent megváltoztat számunkra. Imádkozzunk.

Atya, ma reggel egy szegény, dadogó, hebegő nyelvről énekeltünk. És ezt most nagyon erősen érzem, Uram. Kérlek, kérlek, ne engedje, hogy ennek a versnek a nagysága, dicsősége, fénye elvesszen egy gyenge magyarázat miatt. Ó Uram, nyisd meg szemeinket a Te szereteted dicsőségére, határtalanságára, szabadságára, nagyságára. Változtasson meg minket, kérünk. Jézus nevében, ámen.