A fiatal hölgy kalauza a keresztény jellem harmonikus fejlődéséhez

A fiatal hölgy útmutatója a keresztény jellem harmonikus fejlődéséhez

A valódi vallás lényegében progresszív

Írta: Harvey Newcomb

A nagy erkölcsi és lelki változás, amelyet a Szentírás a megváltáshoz szükségesnek tart, Krisztus és az apostolok szerint az újjászületéshez hasonlít, mert a lelki élet kezdetét jelenti. A regeneráció kifejezés azonban csak erre a változásra vonatkozik annak kezdetén, ami azonnali. A fiatal megtérő tehát nagyon helyesen apostol Péter által "újra született gyermeknek" neveztetik. Nagy hiba lenne tehát feltételezni, hogy egy igaz keresztény, aki jó lelkiállapotban van, visszatekint a megtérése időszakára, mint a kegyelem legélénkebb és legerősebb megnyilvánulásainak, vagy a kegyelmi állapotának fő bizonyítékainak forrására. Valóban, abban az időben ez sokkal nyilvánvalóbb lehet, mert a természettől a kegyelem állapotába való változás nagyon nagy. Mégis ez a változás tökéletlen, és az "öreg ember levetésének" nagy része - a "testet alávetni és alávetve tartani" - még meg kell tenni; míg az "új ember" növekednie kell a gyermekkor gyengeségéből az "érett férfiú státuszáig Krisztus Jézusban".

A valódi vallásnak tehát lényegében progresszívnek kell lennie. Ez az Isten Igéjében használt összes kép egyértelmű következménye, amelyek a szívben végzett kegyelem munkáját írják le. Összehasonlítják egy mustármaggal, amely az összes mag közül a legkisebb. De amikor kihajt, felemelkedik és szétterjeszti ágait, amíg a legnagyobb lesz az összes fű között. Ennek a képnek a szépségét és megfelelőségét csak akkor értékelhetjük, ha figyelembe vesszük a növények buja növekedését a keleti országokban. De soha nem szabad elvárnunk, hogy egy ilyen növény azonnal teljes érettségében kihajtson. Az a gomba, amely egyszerre éretten nyílik ki, hogy először lássa a reggeli napot; de hamarosan elszárad. És mégsem szabad elvárnunk, hogy egy ilyen növény növekedése megálljon, mielőtt elérné az érettséget. Ha megszűnik növekedni, akkor biztosan van egy féreg a gyökérnél, vagy valami végzetes betegség, amely elszárítja és elpusztítja.

A kegyelem működését is összehasonlítják kovásszal; amely eleinte olyan kicsi, hogy alig észlelhető jelenléte a lisztben. De amikor elkezd dolgozni, növekszik és terjed, amíg az egész kovászos lesz. Ám progresszióját akadályozhatja a hideg; és a folyamatot ritkán lehet helyreállítani úgy, hogy ne károsítsa a terméket. Ugyanígy a keresztény ritkán térhet vissza a hátrálás és a hűvösség káros hatásából az őszinte érzéseiben.

Ismét a kegyelem egy élő forrásként van összehasonlítva - egy kút, amelynek vizei bugyognak és állandó áramot küldenek tovább. Krisztus azt mondja: "Az a víz, amelyet én adok neki, olyan lesz benne, mint egy vízforrás, amely örök életre fakad." Amikor ezeket a szavakat mondta, Urunk egy mély kút mellett ült, beszélgetve a szamaritánus asszonnyal. Szokása szerint a körülötte lévő tárgyakból merített tanítást. Elfordította a figyelmét a víztől, amely csak a természetes szomjúságot olthatja, az élő vízhez, amely a lelket frissíti. De ő, nem értve őt, tudni akarta, hogyan szerezhet élő vizet egy mély kútból, anélkül, hogy bármit is használna hozzá. Hogy megmutassa az életvíz felsőbbrendűségét, azt mondta neki, hogy akik abból isznak, abban lesz, folyamatosan fakadva magától, mint egy túlfolyó forrásból.

A szerző gyermekkorának egyik legkedvesebb emléke az élő forrás, amely egy szikla közelében folyt a gyermekkori otthon közelében. A legsúlyosabb aszály soha nem érintette, és a leghidegebb évszakban, egy északi télen soha nem fagyott be. Gyakran, amikor reggel felkelt, amikor a hideg szél süvített a ház körül, és minden úgy tűnt, mintha örök fagy borította volna, a jég és a hó füstölgött a forrás körül. Így, mint egy állandó áram, kell hogy folyjanak a kegyelmeink, érintetlenül a mások aszályától vagy kopátságától, olvadva a jéghideg szíveket körülöttünk.

"Az igazak," mondja Dávid, "úgy virágoznak, mint a pálmafa; úgy nőnek, mint a cédrus a Libanonban." A pálmafa folyamatosan növekszik és gyarapodik, és hosszabb ideig megtartja erőteljes növekedését és termékenységét, mint bármely más fa. Ugyancsak ismert a saját fajtájának szaporítására való képességéről, gyökere sok sarjat termel; és ha egy élő forrás mellé ültetik a sivatagban, hamarosan kis pálmafa-erdő nő körülötte. Ez az egyik leghasznosabb fa, minden részét valami hasznos célra használják. "Úgy virágozni, mint a pálmafa", ezért tele van jelentéssel. Ezt a keresztény csak akkor valósíthatja meg, ha halad a saját lelki növekedésében, hozzájárulva a "igazság fájainak" növekedéséhez az Úr kertjében, és bővelkedik az hasznos munkákban.

A cédrus örökzöld. Nem hullajtja el lombját, mint sok más fa, és nem tűnik úgy, mintha élete felében halott lenne, majd egy kis időre ismét kihajt; hanem növekedése stabil és biztos. Örökösen zöld. Úgy nőni, mint a cédrus, ezért állandó haladást jelez az isteni életben.

A motivációk, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy magas szintű jámborságot keressünk és tartsunk fenn, a legmagasabbak, amelyek bemutathatók az elménknek. Isten dicsősége megköveteli ezt. Ez a legnagyobb lehetséges jó. Ez az isteni tökéletességek megnyilvánulása az intelligens teremtmények felé. Ez a megnyilvánulás úgy történik, hogy feltárja nekik teremtési, gondviselési és kegyelmi munkáit, és hogy beleütközteti erkölcsi képét a szívükbe. Ebben rejlik boldogságuk. Isten saját dicsőségének előmozdításában tehát a legmagasabb fokú önzetlen jótékonyságot gyakorolja. Semmi sem adhat hozzá boldogságához: semmi sem csökkentheti azt. Ha az egész teremtés törölve lenne, és Isten lenne az egyetlen lény az univerzumban, akkor is tökéletesen dicsőséges és boldog lenne önmagában. Ezért nem lehet önzés Isten saját dicsőségének fenntartásában. A Teremtő dicsősége elengedhetetlen a teremtmény jójához. Az Isten dicsőítésére irányuló vágy tehát uralkodó elvnek kell lennie viselkedésünkben, cselekedeteink mozgató rugójának.

De hogyan promotálja Isten dicsőségét a növekedésünk a kegyelemben?

1. Ez nyilvánvalóvá válik számunkra azáltal, hogy beleütközteti képét a szívünkbe, és hogy spirituális felfedezést ad nekünk erkölcsi természetének kiválóságáról, tisztaságáról és szépségéről.

2. Ez nyilvánvalóvá válik mások számára, amennyiben szent életet élünk; mert ezzel Krisztus erkölcsi képe kiállítódik, ahogy a nap dicsősége megjelenik a hold visszavert fényében.

3. Isten dicsősége előmozdíttatik mások megismertetésével a szabad kegyelem gazdagságával, és Krisztushoz vezetésével; mert ezzel spirituális fényt kapnak az isteni tökéletességek szépségének és dicsőségének megtekintésére, és képét beleütköztetik lelkükbe.

Ugyanígy nagy ösztönzést kapunk arra, hogy törekedjünk az isteni dolgokban való előrehaladásra. Isten igéje tele van ígéretekkel azok számára, akik az isteni ismeretek és szentség magasabb szintjeire törekszenek. A próféta Ozeás így szól: "Akkor megtudjuk, ha tovább haladunk az Úr megismerésében: az ő megjelenése készen áll, mint a reggel; és eljön hozzánk, mint az eső, mint az őszi és tavaszi eső a földre." Az ő megjelenése azok számára, akik tovább haladnak az ő megismerésében, olyan biztos, rendszeres és állandó lesz, mint a mindennapi reggel visszatérése; és olyan fokozatos, mint a nap, amikor sugarai a keletről törnek ki, és nőnek fényességükben és intenzitásukban, amíg le nem zuhognak a perzselő hőt és az állandó, tiszta fényt a tökéletes nappal. "Ha tovább haladunk az Úr megismerésében", vigasztalásaink olyan állandóak lesznek, és tapasztalatunk az Úr jóságáról olyan biztos, mint az éjszaka és a nappal rendszeres váltakozása; és közösségünk Istennel és a fény növekedése olyan állandó lesz, mint a nap haladása a korai hajnalból a déli órákig. Lehetnek alkalmanként felhők; de gyorsan eloszlanak, és az Igazság Napja kisugárzik édesebb sugarakkal és biztatóbb fénnyel.

Ő isteni módon "feljön hozzánk, mint az eső, mint az őszi és tavaszi eső a földre." Palesztinában az eső nem esik, mint ebben az országban, az év minden évszakában; hanem nagy esőzések ereszkednek le, hogy öntözzék a földet a vetés idején, hogy a mag kihajtjon és növekedjen; és ezek az esők olyan bőségesek, hogy a növényzetet folyamatos haladásban tartják, egészen a betakarításig, amikor az "utolsó eső" esik, hogy tökéletesítse a termést - hogy testet adjon a magnak, hogy amikor érett lesz, akkor duzzadt és tele legyen. Ha ez az utolsó eső elmarad, a mag összezsugorodik és elszárad, úgy hogy a gabona minősége romlik, és mennyisége csökken. Az "első eső" a idézett szövegben úgy tűnik, hogy azt a "fentről jövő frissülést" jelenti, amelyet a lélek tapasztal, amikor az ige "jó magja" először kihajt; és ha ez bőséges, és az ifjú megtérő "továbblép, hogy ismerje az Urat", akkor az az impulzus, amelyet akkor kap, folyamatos lelki növekedésre ösztönzi, amíg az "utolsó eső" el nem jön, hogy tökéletesítse gyümölcseit.

A keresztények tapasztalatában, akik nagy haladást értek el az isteni életben, van valami nagyon hasonló ehhez az "utolsó esőhöz". A megtérésük után folyamatosan haladnak előre, mindig fejlődve, bár talán kevésbé észrevehetően bizonyos évszakokban, mint máskor, ahogy vannak évszakok a növényzetben, amikor úgy tűnik, hogy semmi haladás nem történik. De végül, miután hűségesen követték az Urat, friss kenetet kapnak fentről. Az Úr Lelke újból kiárad rájuk, mint az "utolsó eső", hogy tökéletesítse a keresztényi erények növekedését. Előfordulhat, hogy a növényzet növekedésében a Keleten, egy ideig az "utolsó eső" előtt, a szárazság olyan erős lehet, hogy a gabona lekonyul, és talán úgy tűnik, mintha elszáradna és elpusztulna.

Tehát gyakran, mielőtt megszerezte ezt az új tapasztalatot, amiről beszélek, a keresztény nagy próbákon megy keresztül, amelyek gyakran meghaladják az első megbocsátó irgalom tapasztalata előtt álló kísértés erejét és a meggyőződés erejét. De amikor a fény ismét beragyog az elméjére, akkor "tágas helyre" kerül, és tisztábban látja az "Úr szépségét" és az Ő kegyelme dicsőségét, mint valaha korábban. A teljes bizonyosság gazdagsága árad a lelkébe, és békéje úgy folyik, mint egy soha ki nem száradó folyó. Új és tisztább felfedezéseket tesz Isten dicsőségéről és arról az isteni és elmondhatatlanul dicsőséges titokról, hogy "Isten megjelent a testben". Lelke Isten útjaiban emelkedett, bár önmagában nagyon alázatos és Isten előtt megalázkodik. Kicserélte a "szolgaság szellemét" az "fiúság szellemére". Elméje "tökéletes békében" van, Istenben bízva. És ez az "utolsó eső" éretté teszi gyümölcseit. Szeretete és öröme, valamint minden jámbor érzése tisztább és szellemibb, kevesebb emberi szenvedéllyel keveredve; hite erősebb, tisztább és szilárdabb; türelme megerősödik; többet bocsát meg, szelídebb, alázatosabb, következetesebb kedélyében és viselkedésében mindenkor. Igazán és valójában "türelemmel hoz gyümölcsöt"; és gyümölcse megmarad, és látható Isten kegyelme dicsőségére. És sokaknál ez a frissítés gyakran megismétlődik hosszú keresztény életük során, mindig arra késztetve őket, hogy "időszakukban hozzanak gyümölcsöt".

Van valami hasonló ehhez az "utolsó esőhöz" a Biblia szentjeinek tapasztalatában, mint például Jób esetében a próbájában, és Dávidnál, valamint Péternél a bukásaik után. Ugyanígy megtaláljuk ezt a kiváló keresztények visszaemlékezéseiben is, például Bunyan, Mrs. Edwards (Jonathan Edwards felesége), Edward Payson, James Brainerd, Taylor, Griffin és sok más személy esetében. Mrs. Edwards hosszú ideig élvezte, ahogy mondta, "a teljes biztosítottság gazdagságát". Érezte "az Istennek való teljes és zavartalan alávetést, egészséggel vagy betegséggel, könnyűséggel vagy fájdalommal, élettel vagy halállal kapcsolatban; és teljes alávetést legközelebbi földi barátai életének." Érezte továbbá a "szív békéjét és nyugalmát, amit semmi felhő nem zavar; folyamatos örömöt minden természeti és isteni gondviselési munkában; csodálatos hozzáférést Istenhez az imádság által, érzékelhetően beszélgetve vele, mintha Isten itt lenne a földön; gyakori, világos, érzékelhető és azonnali válaszokat az imádságra; minden könnyet letörölve; minden korábbi életbeli gond és fájdalom elfelejtve, kivéve a bűn miatti bánatot; mindent Isten dicsőségére tenni, folyamatos és zavartalan vidámsággal, békével és örömmel." Ugyanakkor nagy szorgalommal végezte az élet közönséges feladatait, tekintve azokat Isten szolgálatának részének; és amikor ezt a motivációtól vezérelve tette, azt mondta, hogy azok éppoly örömteliek, mint maga az imádság. Továbbá tanúságot tett arról, hogy "nagyon szorongott minden bűn elkerülése és minden erkölcsi kötelezettség teljesítése miatt. Nagyon példás volt minden társadalmi és viszonylagos kötelesség teljesítésében; nagy szelídséget, jótékonyságot és szellemi gyengédséget tanúsított; és rendkívüli lelkiismeretességgel kerülte azokat a dolgokat, amelyeket saját jellemének hiányosságainak tekintett."

De hogyan érkeztek ezek az emberek ehhez a kiemelkedő pozícióhoz a keresztény életben? Bár szabad, szuverén kegyelem által – mégsem csoda által. Ha ugyanazokat az eszközöket használjuk, elérhetjük ugyanazt a célt; és mindez anélkül, hogy csorbítanánk Istenhez való függésünket vagy az Ő szuverenitását a kegyelem osztogatásában; mert Ő rendelte el az eszközöket, ugyanúgy, mint a célt. Mrs. Edwards eredményeiről szólva férje ezt mondja: "Mrs. Edwards hosszú ideje, szokatlan módon, növekezett a kegyelemben; és nagyon érzékelhető lépésekkel emelkedett Isten iránti nagyobb szeretetre, a világtól való elszakadásra, és a bűn és a kísértés feletti uralomra, nagy próbák és konfliktusok, hosszú ideig tartó küzdelem és harc a bűn ellen, és buzgó és állandó imádság és munka a jámborságban, és elmefoglalkozás az összes eszköz használatában. Ez a növekedés nem csak a vallási érzelmek nagy növekedésével járt együtt, hanem a külső viselkedés nagyon látható megváltozásával is; különösen a világ feletti életvitelben, és a kötelesség és az önmegtagadás útján való nagyobb fokú állhatatosságban és erőben; fenntartva a keresztény harcot a kísértetek alatt, és időről időre győzelmet aratva nagy próbák alatt; kitartva egy megingathatatlan, érintetlen nyugalomban és pihenésben az idő változásai és balesetei alatt, mint például az extrém fájdalom időszakai, és a közvetlen halál nyilvánvaló veszélye."

Hasonló próbákról és küzdelmekről olvashatunk mások életében is. Ez az, amit elvárhatunk. Összhangban van a keresztény élettel, ahogyan azt Isten szavában leírják. "Nagy sokaságú nyomorúságon keresztül jutunk be a mennyek országába." Ez az út, amelyen mennünk kell, ha valaha be akarunk jutni oda. A jámborságot kell a nagy ügyünknek tekintenünk az életben, amelynek minden másnak alá kell rendelődnie. Egész lelkünkkel kell részt vennünk a munkában, és Krisztustól kell erőt kérnünk a lelki ellenségeink ellen; követve Pál példáját, "felejtsük el, ami mögöttünk van, és nyújtsunk ki azok felé, amelyek előttünk vannak; törekedjünk a cél felé, hogy elnyerjük az Isten magasabb hívásának díját Krisztus Jézusban"; és akkor végül győzők leszünk "azért, aki szeretett bennünket, és odaadta magát értünk."