Lányok, Kétségbeesés, Félelem és Megváltás

Lányok, kétségbeesés, félelem és szabadulás

Lukács 8:40-56

Dr. Jonathan Pennington

A mai Szentírásunk Lukács 8:40-56-ból származik. Ha tudtok, kérlek, álljatok fel Isten Igéjének olvasására.

Amikor Jézus visszatért, a tömeg örömmel fogadta, mert mindannyian várták őt. Ekkor egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga vezetője, odament és Jézus lábaihoz esett, kérve őt, hogy menjen a házába, mert az egyetlen lánya, egy körülbelül tizenkét éves lány, haldoklott.

Miközben Jézus úton volt, a tömeg szinte összenyomta őt. És ott volt egy nő, aki tizenkét éve vérzési problémákkal küzdött, de senki sem tudta meggyógyítani. Odament Jézus mögé, és megérintette köntösének szélét, és azonnal elállt a vérzése.

"Ki érintett engem?" - kérdezte Jézus.

Amikor mindannyian tagadták, Péter azt mondta: "Mester, a tömeg tolong és nyomja körülötted."

De Jézus azt mondta: "Valaki megérintett engem; tudom, hogy erő kijött belőlem."

Ekkor a nő, látva, hogy nem maradhat észrevétlen, reszketve odament és Jézus lábaihoz esett. Mindenki jelenlétében elmondta, miért érintette meg őt, és hogyan gyógyult meg azonnal.

Ekkor ő azt mondta neki: "Lányom, a hited meggyógyított téged. Menj békében."

Miközben Jézus még beszélt, valaki érkezett Jairus házából, a zsinagóga vezetőjéből. "A lányod meghalt," mondta. "Ne zavarjátok többet a tanítót."

Ezt hallva Jézus azt mondta Jairusnak: "Ne félj; csak higgy, és meggyógyul."

Amikor megérkezett Jairus házába, nem engedett be senkit vele, csak Pétert, Jánost, Jakabot, és a gyermek apját és anyját. Közben mindenki sírt és gyászolt érte.

"Állítsátok le a sírást," mondta Jézus. "Nem halt meg, csak alszik."

Kinevetették rajta, tudván, hogy meghalt. De ő megfogta a kezét, és ezt mondta: "Leányom, kelj fel!" És visszajött a szelleme, és azonnal felállt. Akkor Jézus megparancsolta nekik, hogy adjanak neki enni.

A szülei el voltak ragadtatva, de ő megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, mi történt.

Ez az Úr igéje.

Nos, igen... Ez egy erős történet. Egy jól ismert történet. Valójában két történet fonódik össze. És részben azért olyan híres, mert Máté, Márk és Lukács mind ugyanúgy rögzítik: elkezdődik az egyik történet, a második megszakítja, majd az első befejeződik. A tudósok ezt interkalációnak hívják, de mivel görög, én gyro-nak szeretem gondolni - egy réteg, majd a töltelék, majd a végső réteg.

Lukács pedig ezt a "gyro történetet" egy egész jelenetsorozat végére helyezi, amely Jézus jó cselekedetben való hatalmát mutatja be. A 7. fejezetben messziről meggyógyítja a százados szolgáját. Feltámasztja egy özvegy fiát. Bocsánatot ad. Lehiggaszja a vihart. Közvetlenül ez előtt pedig hatalmat mutat a szellemi világ felett, amikor kiűz egy démonok légióját. És most, hogy befejezze Jézus hatalmának bemutatását, megkapjuk ezt a dupla történetet.

De itt több történik, mint egyszerűen két történet összeillesztése. Ezek a történetek szándékosan tükrözik egymást. A két leány története. Jairus leánya az első történetben, és aztán ez a nő - akit Jézus a legkritikusabb pillanatban "Leányának" hív.

Mindkét leány rituálisan tisztátalan a zsidó törvény szerint - az egyik a krónikus vérzés miatt, a másik a halál miatt. Majd visszatérünk erre.

És akkor ott van a tizenkettő szembetűnő kapcsolata. Egy tizenkét éves lány. Egy nő, aki tizenkét éve szenved. Az az év, amikor ez a lány megszületett, az volt az év, amikor ennek a nőnek a szenvedése elkezdődött. Láthatatlan szálak kötik össze az életüket, és most - bár valószínűleg soha nem ismerték egymást - metszik egymást ezen a napon, ebben a pillanatban, amikor mindketten találkoznak Jézussal, és teljesen átalakulnak.

Hagyományosan egy lány tizenkét évesen válik nővé. Tehát itt van két leány, két nő, akiknek történetei össze vannak kötve. És ha együtt tekintünk rájuk, azt gondolom, Istennek valami mély dolgot kell mondania nekünk.

Történeteik sorrendje ugyanaz: kétségbeesés, félelem és szabadulás. Ez a mozgás, amelyet követni fogunk.

Szóval, ha van Biblia - vagy fel tudod húzni - lapozz a Lukács 8-hoz, kezdve a 40. versnél. Lassan akarok haladni, figyelni, és végigmenni azon, ami történik, hogy hallhassuk, mit mond nekünk Isten.

Az első szakasz a kétségbeesés.

Jézus visszatért az arról a furcsa kirándulásról, amelyet tanítványaival tett, ahol találkozott és meggyógyított egy démoni embert. Most egy lakott területen van, és mindenki keresi őt. Hallották, ahogy tanít, látták, ahogy gyógyít, tudják, hogy Isten jelenléte valahogy rajta nyugszik. Tehát a tömeg sürgeti.

De a sürgető tömeg közepén megnyílik egy út. Egy VIP érkezik: Jairus, a zsinagóga vezetője. Egy tisztelt, méltóságteljes férfi. És hogyan közelíti meg Jézust?

Leesik Jézus lábához és könyörög neki.

Lukács újra és újra használja ezt a képet - leesni Jézus lábához - mint a kétségbeesés testi kifejeződését. Ez önkéntelen. Ez történik, amikor az ember elveszíti a talajt a lába alól.

Én magam soha nem tapasztaltam ezt, amíg néhány pillanatig nem tartott az elmúlt évtizedben - egyszer egy mély szorongás és igazságtalanság időszakában, amikor szó szerint a földre roskadtam. És aztán ebben az évben, feleségem agydaganat-műtétje után, körülbelül tizennyolc órával később, amikor rettenetes fájdalomban volt, és azt gondoltuk, hogy vége van - nem tudtam nem leülni az ágya mellé. Néhányan ti is ott voltatok. Néhányan nem. De ez egy egyetemes emberi kifejezés a kétségbeesésről.

Miért kétségbeesett Jairus? Mert egyetlen lánya - a tizenkét éves kincse - haldoklik. Nem csak beteg. Nem csak aggódik szülei miatt, ahogy a gyerekek gyakran teszik. Haldoklik.

És ezért teljesen el van törve.

Ha csak az első két versre - a 41. és 42. versre - nézel, annyi gyötrelem, annyi fájdalom, annyi félelem van bennük, hogy könnyű elsiklani a férfi átélt érzelmi súlyán. Jézus, akit folyamatosan látunk, hogy túláradó együttérzéssel, igent mond. Elmegy Jairusszal. A 42. vers vége ismét emlékeztet bennünket, hogy a tömeg elnyomja őt. Mindenki közel akar lenni hozzá.

A 43. vers bemutatja a közbeavatkozást:

Ott volt egy asszony, aki tizenkét éve vérzési problémákkal küzdött, de senki sem tudta meggyógyítani.

Márk hozzáteszi, hogy mindent elköltött az orvosokra, és ahelyett, hogy jobb lenne, csak rosszabb lett.

Jairusszal együtt heveny kétségbeesést látunk - hirtelen válságot. Ezzel az asszonnyal pedig krónikus kétségbeesést látunk - tizenkét hosszú év szenvedést. És a Leviticus 15 szerint, akármi is volt az orvosi állapota, rituálisan tisztátalanná tette. Nem bűnös. Nem hibás. De elválasztott. Elvágott.

És mivel állapota soha nem szűnt meg, a különválás soha nem szűnt meg. Bármit, amit megérintett, tisztátalanná válhatott. Bárkivel, akivel összeért. Nem tudott imádkozni a templomban. Valószínűleg még Jeruzsálembe sem tudott bemenni. El volt izolálva. Egyedül. Szegény. Kitaszított.

Próbálja meg elképzelni: tizenkét évig érintetlenül. Tizenkét évig senki sem fogadja be otthonába. Tizenkét évig közösség nélkül.

És most - itt - látja a lehetőségét. A tömeg hatalmas. Mindenki lökdösődik. Senki sem látja tisztán, mi történik. A tanítványok megpróbálják kezelni a káoszt. És ő azt gondolja: Ha csak közel tudok kerülni... senki sem fog rám figyelni. Senki sem fog felismerni. Ha csak hozzáérhetek a köntösének széléhez... hiszem, hogy meggyógyulok.

Ezért átpréseli magát a tömegen, valószínűleg a kendőjét mélyen behúzva, és kinyúl. Érinti a ruhája szélét.

És azonnal - tudja. A teste megmondja neki. Olyan, mintha egy ízület visszakerülne a helyére. Vagy olyan pillanat, amikor egy pszichológiai teher, amelyet nem is értettél teljesen, hirtelen felemelkedik, és rájössz, milyen nehéz volt. Tudja, hogy meggyógyult.

El tudom képzelni, hogy alig hitte el - öröm vegyülve a hitetlenséggel, a félelemmel, hogy újra reméljen.

A történet itt véget érhetett volna. Sok történet így ér véget. Az emberek találkoznak Jézussal, megkapják a gyógyulást, és továbbmennek. És Jairusszal Jézus egyszerűen meggyógyíthatta volna a lányát távolról, ahogy a 7. fejezetben tette.

De valami váratlan történik. Van még egy lépés. Nem csak a kétségbeesés és a megszabadulás - hanem a rettegés.

Nézzünk a 45. versre:

"Ki érintett engem?" kérdezte Jézus.

Mindenki tagadja. Péter azt mondja, amit bármelyikünk mondana: Mester, mindenki hozzád ér. De Jézus tud valamit más. Tudja, hogy erő áramlott ki belőle.

És ez furcsa. Ez az egyetlen ilyen csoda - valaki megérinti Jézus ruháját és meggyógyul. Majdnem olyan, mintha varázsbot lenne vagy kristály egy fantázia történetben. De nem ez történik. Ez személyes. Ez a hit. Ezért tudja Jézus.

Végül is sokan lökdösődtek körülötte. Csak egy kapott gyógyulást.

És most a nő kétségbeesése félelemmé válik. Remélte, hogy névtelen maradhat. Sikerült is. Megkapta a gyógyulást. El tudott volna tűnni. De Jézus megállítja a tömeget és megkérdezi: Ki érintett engem?

A pillanatnyi öröm félelemmé omlik össze. Tizenkét év szégyen, kirekesztés, magány - most nyilvánosságra került. Érintette Jézust, potenciálisan beszennyezve őt. Titokban tette. És most egy Isten emberével áll szemben, akinek elképzelhetetlen hatalma van.

47. vers:

Akkor a nő, látva, hogy nem maradhat észrevétlen, reszketve odament és Jézus lábaihoz esett. Minden ember jelenlétében elmondta, miért érintette meg és hogyan gyógyult meg azonnal.

Éppúgy, mint Jairus, ő is Jézus lábaihoz esett. De nem csak kétségbeesésében - hanem félelemben is. Nincs ötlete, mi fog történni ezután. Csak őszinte lehet és magát Jézus elé vetheti.

Mielőtt halljuk Jézus válaszát, nézzük az 49. verset:

Még miközben Jézus beszélt, valaki érkezett Jairus házából. "A lányod meghalt", mondta. "Ne zavarja többé a tanítót."

Éppúgy, mint a nő története a kétségbeesésből az örömbe, majd a félelembe fordul, Jairus története is a kétségbeesésből a félelembe fordul. Látja a hírnököt. Hallja a hideg szavakat.

Ha megpróbáljuk elképzelni Jairus helyzetét itt - igazán elképzelni - érezhetjük a feszültséget. Kétségbeesett. Könyörgött Jézusnak, hogy jöjjön. Jézus beleegyezett. De a tömeg lassítja mindenét. Az emberek minden oldalról nyomulnak. És Jairusnak gondolnia kell: Uram, kérlek - a lányom haldoklik. Nincs időnk erre.

És akkor Jézus megáll.

És ez a nő - egy kitaszított - előjön és Jézus térdeihez esik. És Jairus csak gondolhatja: Nincs időnk erre. A lányom haldoklik. Kérlek, Uram, mennünk kell.

És akkor, ebben a gyötrelmes késedelemben, hallja a hideg szavakat:

"A lányod meghalt.

Ne zavarja többé a tanítót."

Idézi Mária és Márta gyászát a János 11-ben, amikor a testvérük meghalt, és Jézus nem érkezett meg időben.

Mindkét történet váratlan fordulatot vesz. A rettenetes rosszabb lesz. A kétségbeesésből a rettegésbe.

De ezek a két lány hamarosan valami mást fog tapasztalni. És itt lép be a harmadik mozgás - a szabadítás.

Térjünk vissza a vérző nőhöz. Reszket Jézus lábánál, valószínűleg fél, hogy visszavonja a gyógyulást, vagy nyilvánosan szégyeníti meg, vagy legfeljebb azt mondja: Nos, megtarthatod, de amit tettél, az rossz volt.

Mit fog mondani?

48. vers:

Lányom, a hited meggyógyított téged.

Menj békében.

Ahelyett, hogy szidalmazná, ahelyett, hogy visszavonná hatalmát, áldja őt. Lányomnak hívja - egy szó, amelyet Jézus soha nem használ senki másra az evangéliumokban. És békében küldi el.

Ez pedig ismét megmutatja nekünk: ez nem volt varázslat. Ez nem volt gyógyító amulett pillanat. Jézus kiemeli a hitét. Azt akarja, hogy ő - és mindenki más - megértse, mi történt valójában.

És vegyük észre a párhuzamot Jairusszal. Azonnal az 50. versben, amikor a lánya haláláról érkezik a hír, Jézus felé fordul és azt mondja:

Ne félj.

Higgy, és meggyógyul.

Ismét a hit.

És pontosan ez történik. Ha megnézzük a következő néhány verset, Jézus Jairus házába megy. A lány halott. Mindenki tudja. Nem engedi, hogy a tömeg kövesse - csak Péter, Jakab, János és a szülők. Belépnek a szobába, ahol a fiatal lány fekszik.

Útközben Jézus azt mondja: Miért sirattok? Nem halt meg, hanem alszik. Nevettek rajta. Tudják a halált, amikor látják. De Jézus gyakran többet jelent, mint amit kezdetben sugall.

És miért mondja ezt? Nézzünk az 56. versre. Miután feltámasztotta a lányt, azt mondja nekik, hogy ne mondják el senkinek, mi történt. Jézus nem próbálja felizgatni a tömeget. Nem próbálja megszerezni a népszerűséget vagy elindítani egy mozgalmat. Ha a hírnév kellett volna neki, akkor ezt a csodát az utcán hajtotta volna végre.

Ő együttérzéssel cselekszik – tiszta, őszinte együttérzéssel. Életet ad vissza ennek a családnak, de nem érdekli a látványosság. Eljött, hogy gyógyítson, igen – de hogy tanítson is, hogy hirdesse az Isten országát, és végül hogy meghaljon és feltámadjon, új kapcsolatot inaugurálva Isten és az emberiség között.

Tehát a kétségbeesés, amely rémületté vált, most megváltássá válik – mindkét lány számára.

És mit jelent ez nekünk?

Miközben ezen a héten elmélkedtem ezen a történeten, gondoltam: bizonyos értelemben elég lenne egyszerűen csodálkozni. Látni Jézus hatalmát. Emlékezni arra, hogy ugyanaz a Jézus, aki ezeket tette, ma is él, jelen van velünk, erős és együttérző és szándékos.

De ki akarok emelni két mondatot – két igazságot –, amelyekről azt gondolom, hogy Isten invitál bennünket, hogy lássuk.

Első:

Isten azt akarja, hogy teljesebb képet kapjunk arról, ki Jézus és mit tesz az emberekért – értünk.

Jogosan beszélünk Jézus haláláról és feltámadásáról a bűnök bocsánatáért. Ez lényeges. Nem tárgyalható. De nem ez az egész történet.

Az ilyen történetek megmutatják nekünk, hogy Jézus munkája magában foglalja: * a tisztátalan megtisztítását * a szégyen eltávolítását * a halál legyőzését * az embereket a kétségbeesett helyzetekből való kiszabadítását * az emberek közösségbe való visszállítását

Mindkét lányt visszállítják a közösségbe. Csakúgy, mint a korábbi történetben a démonűzöttet. Tom Wright gyönyörűen fogalmazza meg: Jézus beszennyezi a kezét a világ problémáival. Üdvözli a remegő érintésünket. És válaszol a központi bibliai paranccsal: Ne féljetek.

Jézus nem csak a bűnöket bocsátja meg – hanem a szégyent is eltávolítja. Nem csak az örök életet ígéri – hanem a halált is legyőzi. Nem csak békét köt velünk Istenhez – hanem egymáshoz is helyreállít bennünket.

És ez ma is igaz. Néhányan itt – vagy online nézők – magányosnak érzik magukat. Szégyen. Bűntudat. Szégyenkezés. Külsőleg jól néztek ki. Belülről azonban magányosnak érzik magukat.

Jézus azért jött, hogy ne csak megbocsásson neked, hanem hogy helyreállítson – önmagához és másokhoz. Akár nyilvános, akár magánéleti, kapcsolati vagy pénzügyi a kudarcaid, a szégyen eltávolítható. Helyreállíthatsz a közösségben, amely után vágyakozol.

Egy kommentátor jól mondta:

„Ne zavarjátok többé a tanítót” soha nem a megfelelő válasz a bajainkra.

Talán ma reménytelennek érzed magad. Túl szégyellt. Túl törött. Túl messze mentél.

De „ne zavarjátok többé a tanítót” soha nem a megfelelő válasz.

Az a Jézus, aki megérintette ezeket az életeket, megérinti a miénket is. És egy olyan gyülekezet szeretnénk lenni, ahol ez a helyreállítás szívesen látott. Nem kell előbb rendbe hoznod az életedet. Szívesen látott vagy, hogy helyreállj.

Mindezt pedig nem teljesítmény alapján érhetjük el, hanem hit által – Jézus lábainál térdelve, szívben vagy testben, és szükségünket vallva.

Ami a második igazsághoz vezet:

Isten a kétségbeesést és a félelmet használja arra, hogy minket átalakítson – akár megszabadít minket, akár nem.

Ezekben a történetekben megszabadítás történik. De néha nem. És mégis Isten a kétségbeesést és a félelmet használja arra, hogy minket átalakítson – akár megszabadít minket, akár nem.

Ebben a héten lehetőségem volt – részben tervezett, részben nem tervezett – sok időt tölteni veletek. Idő a helyiekkel, távol élő emberekkel. Idő pásztorkodásra, hallgatásra, tér biztosítására, tanácsadásra, imádkozásra. Nagyon nehéz hetet éltünk – tele kétségbeesett és reménytelen helyzetekkel.

Öreg szentekkel voltam, akik gondozzák demenciás házastársukat, miközben ők maguk is rákkal néznek szembe.

Voltam olyan emberekkel, akiknek az élete kívülről fényesnek tűnik, de belül tele van bűntudattal, szorongással és megbánással.

Leültettem olyan emberekkel, akiknek az életét a munkahely elvesztése, a házasságok szétesése és a felnőtt gyermekeikkel való konfliktusok romjai jellemzik, és nem tudják, hogyan navigáljanak ezekben.

Még beszéltem egy diákkal és baráttal, aki a Christ Covenant Church személyzetében szolgál Nashville-ben, ahol egy hónappal ezelőtt történt a tragikus esemény. Az irodájában volt, amikor ez történt - alig menekült meg -, majd a parkolóban állt és szemtanúja volt a szörnyű következményeknek. Reménytelenség.

Van egy beszélgetés, amelyet meg akarok osztani veletek, mert ezt a személy kérte tőlem. Chris engedélyt adott, hogy megosszam. Ellenkező esetben nem tenném.

Arról van szó, testvérünk, Andrew Toy-ról. Sokatok ismeri Andrew-ot és Sarah Beth-t. A Sojourn tagjai. Andrew hosszú ideje egészségügyi problémákkal küzd, de az utóbbi hetekben különösen nehéz fordulatot vett a helyzet. Jelenleg egy kórházi ágyon fekszik - lehet, hogy most nézi - Cincinnati-ből, és jelentős szövődményekkel járó nagy műtét előtt áll. Néhány nappal ezelőtt nagyon közvetlenül kérdezte az orvosait: "Mekkorák az esélyeim, hogy meghaljak?" És a válasz nem volt alacsony.

Szóval hosszú telefonbeszélgetést folytattunk. A halál nagyon valóságos számára most, olyan módon, ahogy a legtöbbünk elutasítja. Beszéltünk a Lukács 18-ról - egyik kedvenc szakaszomról -, ahol Jézus két férfiról mesél, akik imádkoznak: az egyik magabiztos a saját igazságosságában, a másik fájdalmasan tudatában van a bűneinek és töröttségének. Az egyik azt mondja: "Köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint ez a férfi." A másik csak ennyit tud mondani: "Isten, könyörülj rajtam, bűnösön." És Jézus megkérdezi: Melyikük ment haza igazolva?

Erről beszéltünk. Beszéltünk a Lukács 8-ról. Beszéltünk erről a történetről ma. És dicsérjük Istent a kegyelemért, ami András hangjában van – a Jézusban való bizalom egyszerűsége a rettegés közepette, a tisztaság, ami akkor jön, amikor a halál nem elméleti, hanem lehetséges. Ez a kétségbeesés furcsa ajándéka. Ez a rettegés furcsa ajándéka. Tisztázza, mi számít. Tisztázza, mi az élet célja.

És csatlakozhatsz hozzám abban, hogy imádkozzunk, hogy Isten teljesen megszabadítsa őt – hogy Isten megkímélje őt és családját ettől a fájdalomtól. Isten megteheti ezt. De András saját tanúsága szerint – amit szeretett volna, hogy elmondjak nektek – ez:

Isten jelen van vele ebben a rettegett helyzetben, akár megszabadulás jön, akár nem.

Ez szép. Mert Istennel másként van. Annak ismerete, hogy ki Isten, mint Megváltó – még akkor is, ha a megszabadulás késik vagy nem jön – mindent megváltoztat.

Szeretem ezeket a verseket a Deuteronómiából. Izrael negyven évig volt a pusztában – negyven évig tartó kétségbeesés, félelem, veszteség és fájdalom. És Mózes ezt mondja a Deuteronómia 8-ban:

Emlékezzetek az egész útra, amelyen az Úr, a ti Istenetek vezetett benneteket ezekben a negyven évben a pusztában, hogy alázza és próbálja ki, hogy megtudja, mi van a szívetekben… És alázta és éhezni engedte, és mannával táplálta… hogy megtudjátok, hogy az ember nem a kenyértől él egyedül, hanem minden szótól, ami az Úr szájából származik… hogy alázza és próbálja ki, hogy végül jót tegyen veletek.

Ez az a tisztaság, ami a pusztában jön.

Ez az a tisztaság, ami a kétségbeesésben jön.

Ez az a tisztaság, ami a rettegésben jön.

Henry David Thoreau híresen mondta: "A legtöbb férfi csendes kétségbeesésben éli le az életét." Tovább megy: amit mi lemondásnak hívunk, az valójában megerősített kétségbeesés. És a tudatlan reménytelenség az élet szórakozásai alatt rejtőzik.

Nem tudom, hol vagy ma. Tudom, hogy sokan közületek kétségbeesettek. Néhányan közületek rettegnek. Néhányan jól érzik magukat – és ez jó. Vannak a nyugalom időszakai. De előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell néznie korlátaival – halandóságával, az irányítás hiányával.

És Isten üzenete itt az, hogy ugyanaz az Isten, aki Jairus és lánya mellett volt, és ennek a vérző nőnek, ugyanaz az Isten, aki nem változott meg. Most is jelen van értünk Jézusban. Ez az igazi jó hír.

Ahol ma találod magad – vagy ha nem ma, akkor valamikor hamarosan –, amikor szembe nézel a kétségbeeséssel és a rettegéssel, van remény.

Van remény, mert Isten veled lesz.

Van remény, mert Jézus szívesen fogadja a remegőket.

Van remény, mert a hit – az egyszerű, kétségbeesett hit – megnyitja az ajtót az ő jelenléte előtt.

Dr. Jonathan T. Pennington jelenleg a Újtestamentumi Interpretáció professzora a Southern Semináriumban, Louisville-ben, Kentucky-ban. Rendszeresen vendégprofesszor volt a Reformed Theological Semináriumban (Orlando), Southeastern Semináriumban, The Village Church Institute-ban (Dallas), és The Institute of Biblical Studies-ban Orlandóban, FL-ben, valamint a Morling College-ban (Melbourne, Ausztrália).

Ez a cikk egy Dr. Pennington által tartott prédikáció szó szerinti szövege alapján készült. Enyhén szerkesztették a Copilotban, valamint a Third Millennium Ministries teológiai stábjában.