A szabad akarat kötöttsége

A Szabad Akarat Kötése

2. szakasz: Erasmus leleplezése mint szkeptikus

Martin Luther írása alapján

Ez a cikk az 1823-as Edward Thomas Vaughan fordításán alapul. A nyelvet a CoPilot AI segítségével modernizálták, további módosításokkal és végleges jóváhagyással a Thirdmill szerkesztői stábjának részéről.

Beszéljünk az Ön nyilatkozatáról - nem csak a szabad akaratról, hanem az egész vallási tanításról -, ahol azt mondja, hogy ha a Szentírás és az Egyház rendeleteinek abszolút tekintélye nem állna fenn, akkor szívesen csatlakozna a szkeptikusokhoz, mert annyira frusztrálja az állításokat.

Ez a mondat - "abszolút tekintély és egyházi rendeletek" - csúszós. Úgy hangzik, mintha tisztelettel viszonyulna a Szentírás és az Egyház iránt, de azt sugallja, hogy szívesen szabad lenne a szkepticizmus felé hajolni. Milyen keresztény beszél így? Ha triviális tanításokról van szó, akkor biztosan sokan szeretnének szabadok lenni a kérdésükben. Ez nem új dolog.

Sőt, a legtöbb keresztény már gyakorolja ezt a szabadságot, amikor elutasítja a merev dogmatizmust. Hacsak, ahogy szavaiból következik, azt gondolja, hogy a keresztények általában értéktelen tanításokhoz ragaszkodnak és ostobán vitatkoznak róluk. De ha alapvető hiedelmekről van szó, akkor azt mondani, hogy szívesen nem kellene állítania semmit, nagyon zavaró. Egy igazi keresztény azt mondaná: "Messze attól, hogy a szkeptikusokkal tartanék, igyekszem szilárdan állni Isten szavában, és azt hirdetni, amit tanít - és még a nem alapvető kérdésekben is igyekszem magabiztos lenni. Mi lehet szánalmasabb, mint a bizonytalanság?"

Aztán hozzáteszi: "Szívesen alávetem ítéletemet mindezeknek, akár értem, akár nem." Tényleg, Erasmus? Nem elég a Szentírásnak alávetni magát? Az egyházi rendeleteknek is engedelmességgel tartozik? Azt mondja, hogy az Egyház elrendelhet olyat, amit a Szentírás nem? Ha igen, hol van a tanítások megítélésének szabadsága, ahogy Pál 1 Corinthians 14:29-ben utasítja? Úgy tűnik, hogy ellene van az egyházi rendeletek megítélésének, de Pál ragaszkodik hozzá.

Ez az új alázatosságod – amely vakon engedelmeskedik az emberi tekintélynek – megfoszt bennünket a tanítások értékelésének jogától. Hol követeli ezt a Szentírás? És melyik keresztény mondaná: „Engedelmeskedem, még ha nem is értem”? Olyan hitet vallasz, amelyet nem értesz. A Szentírás pedig átkozza azokat, akik nem értik, amit állítanak. Hogyan lehet valaki igazán hívő anélkül, hogy értené?

Úgy tűnik, azt sugallod, hogy a hit nem követeli meg a bizonyosságot. De ha „megragadni” azt jelenti, hogy teljesen megérteni valamit, akkor a részleges megértés nem elég. Nem lehet azt állítani, hogy az Istennek csak egy részét értjük, anélkül hogy az egész Istent megértenénk. Először meg kell ragadnunk Istent, mielőtt bármit megérthetnénk a teremtésben.

Végső soron a szavaid azt implikálják, hogy a hit nem számít – amíg a béke fenntartása biztosított. Amikor a hírnév, a biztonság vagy a vagyon veszélyben van, úgy tűnik, hogy támogatod azt az ötletet, hogy egyszerűen visszhangozzuk, amit mások mondanak: „Ők állítják, én is állítom; ők tagadják, én is tagadom.” A keresztény tanítást csupán filozófiai véleményre redukálod, amely nem érdemes a védelmére, mert csak konfliktust okoz. Azt állítod magadról, hogy békét hozó vagy, aki el akarja némítani mindkét oldalt, azt sugallva, hogy értelmetlen dolgokért harcolunk. Ez az igazi üzenet a szavaid mögött, Erasmus – és gyanítom, hogy tudod, mit hagyok ki.

Mégis, egyelőre engedjük ezt a dolgot, feltéve, hogy nem ismétled meg. De vigyázz az Isten Lelkére, aki átláthatja a kifinomult nyelvet és megvizsgálja a szívet. Ezt azért mondtam, hogy lebeszéljelek arról, hogy merevnek vagy túlzottan határozottnak nevezzen minket. A módszered azt sugallja, hogy a Lucián vagy valami Epikuroszi szellemét hordozod, aki nem hisz Istenben és gúnyolja azokat, akik hisznek. Legyünk határozottak, szenvedélyesek az igazságért és szégyen nélkül valljuk azt. Te addig is kedveld a szkeptikusokat és az akadémikusokat – amíg Krisztus valami nagyobb dologra nem hív.

A Szentlélek nem szkeptikus. Nem homályos véleményeket írt a szívünkbe, hanem szilárd, életgyökerű igazságokat – igazságokat, amelyek biztosabbak, mint bármi, amit tapasztaltunk.

Most pedig egy másik ponthoz érkezünk. Azt állítják, hogy egyes keresztény tanok lényegesek, míg mások nem; egyesek rejtettek, mások pedig nyilvánvalóak. Csak másokat ismételnek, vagy retorikai fogásokat próbálnak ki? Idéznek Pál szavait —Romans 11:33) — és Ézsaiásét —Isaiah 40:13).

Könnyű ezt mondani, amikor az általános közönségnek írunk, nem közvetlenül Luthernek. De remélem, hogy mégis elismerik Luthernek a Szentírásról alkotott bizonyos megértéseit. Ha nem, akkor én majd biztosítom, hogy megtegye.

Engedjenek meg egy különbséget tenni: Isten és Isten írott szava nem ugyanaz – ahogy a Teremtő és teremtése is különbözik. Természetesen, sok minden rejtett Istenben. Ő maga mondja ezt: Matthew 24:36), Acts 1:7), John 13:18), és 2 Timothy 2:19).

De egyes filozófusok – és Önök itt visszhangozzák őket – azt állítják, hogy a Szentírás maga is tartalmaz rejtett tanokat. Soha nem bizonyították ezt. Egyszer sem mutattak egyetlen példát sem, hogy alátámasszák állításukat. És mégis, ezek az eszmék elrettentették az embereket a Szentírás olvasásától, és azt a látszatot keltették, hogy az lényegtelen – hogy így Sátán saját filozófiai eretnekségei gyökeret verhessenek az Egyházban.