A sziklán építkezve

Apostolok cselekedetei 9:31

Wiley Lowry írása

Kérlek, nyissák ki a Bibliájukat az Apostolok cselekedetei 9. fejezetéhez; ez a 918. oldalon található a padsorokban lévő Bibliákban. Ha gyakran járnak ide, hallhatták, hogy gyakran ismételjük a Westminsteri Rövid Katekizmus első kérdését és válaszát. És valóban, ez egy nagyon világos és hasznos összefoglalója az élet céljának. "Az ember fő célja Isten dicsőítése és örökös örvendezése neki." Ha én egy dolgot hozzáadhatnék ehhez - és biztos vagyok benne, hogy a Westminsteri Gyűlésben ülő férfiak nagyon szívesen hallgatták volna, amit mondanék! De ha én egy dolgot hozzáadhatnék, azt mondanám: Az ember fő célja Isten dicsőítése és örökös örvendezése neki együtt. És azért mondom ezt, mert az egyház központi szerepet játszik Isten céljaiban népével kapcsolatban. És amit az Apostolok cselekedetei 9. fejezetének 31. versében látunk, az az, hogy az egyházat Krisztusra építették. És ahogy Krisztusra építették, "az Úr félelmében és a Szentlélek vigasztalásában" jártak. Látják, dicsőítették Istent és együtt örvendeztek neki.

Tehát ezzel a tudattal menjünk hozzá imádságban, majd olvassuk ezt az estét.

Atyánk, kérjük, hogy adj nekünk Úr félelmét és Szentlélek vigasztalását, miközben olvassuk ezt a verset és tanulmányozzuk ezt az estét. És ahogy innen kimegyünk, hogy dicsőítsünk Téged és örökös örvendezünk neked együtt. Ezeket a dolgokat Krisztus nevében kérjük, ámen.

Apostolok cselekedetei 9, csak egy vers; 31. vers:

"Így az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamáriában békében volt és épült. És az Úr félelmében és a Szentlélek vigasztalásában járva, szaporodott."

A fű elszárad és a virágok lehullnak, de Isten Igéje örökre megmarad.

Két ponttal szeretném tanulmányozni ezt a verset ma este. Az első – építsünk rá. És a második – építsünk ki. Építsünk rá és építsünk ki. A legtöbb időt az elsőn fogjuk tölteni, és ott kezdjük, az építsünk rá-val.

Építsünk rá

Azt mondja, hogy „az egész Júdeában, Galileában és Szamáriában lévő gyülekezet békében volt, és épült.” Másképp is mondhatjuk, hogy megerősödött. Az egyház erősödése nagy ügy. Az egyház Krisztus teste; Krisztus menyasszonya. A Jó Pásztor nyája. Össze lett hozva Isten örök tervének megfelelően, biztosítva Krisztus értékes vérének kiontásával, és a feltámadt és győzedelmes Úr Jézus Krisztus kormányozza. Biztonsággal mondhatjuk, hogy az egyház növekedése és erősödése Krisztustól függ.

És ebben a versben azt gondolom, látunk három dolgot, három módot, ahogy Krisztus az, aki által az egyház épül. Három módot, ahogy az egyház Krisztusra épül. Az egyik, hogy az egyház Krisztus parancsára épül. Azt is látjuk, hogy az egyház Krisztus egyházaként épül. És akkor azt is látjuk, hogy Krisztus elkötelezettségével épül. Nézzük meg ezt a három dolgot.

Krisztus parancsára épül

Először is, látjuk, hogy az egyház felépül a Krisztus parancsának teljesítésében és engedelmeskedésében. Tudjátok, hogy az egyik dolog, ami miatt ez a vers kiemelkedik az Apostolok Cselekedetei könyvében, az az, hogy összefoglalásként szolgál. Összefoglalása mindannak, ami korábban történt az Apostolok Cselekedetei könyvében, de átmeneti vers is. Tehát felkészít bennünket arra, hogy elmondja, mi fog történni az Apostolok Cselekedetei könyvének többi részében. És mint összefoglalás, a 31. vers azt mondja nekünk, hogy az egyház egész Júdeában, Galileában és Szamáriában épült. Most, hogy külön említjük ezt a három helyet, különösen kötődünk az Apostolok Cselekedetei könyvének céljához, rendjéhez és vázlatához. Mert látjátok, hol kezdődik az Apostolok Cselekedetei könyve? Az Apostolok Cselekedetei könyve Jeruzsálemben kezdődik, és Jézessel kezdődik, aki a tanítványaival van, és azt mondja nekik, hogy várjanak Jeruzsálemben, várjanak az Isten ígéretének, a Szentlélek eljövetelére. És közvetlenül az mennybemenetele előtt Jézus ezt mondja a tanítványainak. Azt mondja: „Erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában, Szamáriában és a föld végéig.” Az Apostolok Cselekedetei könyve Jeruzsálemben kezdődik. Rómában végződik Pállal. És ezt a helyek sorozatát követi, amelyet Jézus ad a tanítványainak – Jeruzsálem, Júdea, Szamária és a föld végéig.

“Ezen a sziklán”

És így a 31. versben azt találjuk, hogy ahogy Jézus feltámadásának híre terjed, az egyház békében épül - hol? „Júdeában, Galileában és Szamáriában.” Pontosan úgy, ahogy Jézus parancsolta, ahogy Jézus parancsolta, úgy nőtt és erősödött az egyház. Látod, amit Krisztus parancsol, azt Krisztus adja is. Amikor megbízást ad tanítványainak, követőinek, hogy tanúk legyenek és tanítványokat tegyenek, beteljesíti, amit parancsolt. Előidézi és gyümölcsöt hoz munkájukból, mert ez Isten terve és ez Isten munkája. Emlékeztek az evangéliumokra, amikor Péter vallja, hogy Jézus a Krisztus - és mit mond Jézus Péternek? Azt mondja: „Ezen a sziklán,” Jézusnak mint Krisztusnak ez a vallomása, „Ezen a sziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek rajta.” És erős üldöztetés és ellenzés volt az egyház ellen az Apostolok cselekedeteinek könyvének idején. És a tanítványokat, az apostolokat börtönbe vetették. Megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek Jézusról. Olvasunk Istvánról és arról, ahogy hamisan vádolták és megkövezték; az első mártír a korai egyházban. Olvasunk arról is, hogy az előző fejezetben Saul, aki Pál lett, pusztította az egyházat.

De ha a Szentlélekkel és az apostolok tanúságtételével hirdetett üzenetet néhány szóba össze tudnánk foglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy ez az üzenet a feltámadás tanúságtétele hatalommal és üldöztetéssel. És ezt tapasztaljuk – hogy amint az evangélium üzenete, miszerint Jézus feltámadt a halottak közül, eljut, a Szentlélek hatalmával az egyház szaporodik, növekszik, épül és erősödik, teljesítve Krisztus parancsát és az intenzív üldöztetés közepette. Most ebből az egy pontból több leckét is levonhatunk, mert olyan kultúrában élünk, amely szinte minden tekintetben ellentétben áll Isten útjaival; ellentétben áll Isten igazságával. Látunk terrorcselekményeket, amelyek szinte hetente valóságosak, és egyre inkább nyomást gyakorolnak az emberek elméjére. És mégis, mit látunk itt ebben a szakaszban? Hogy még ha az egyház úgy tűnik, mintha ingatag talajon állna, frissítésre szorul, a valódi szükség a reform; a valódi szükség, hogy visszatérjünk a feltámadás üzenetéhez és a Szentlélekre való támaszkodáshoz, tudva, hogy ez az út, ahogyan Krisztus építi és erősíti egyházát.

Ez bátorítás számunkra is. Talán néhányatokban felmerül a kérdés, hogy érdemes-e elkötelezni magatokat az egyház mellett? Érdemes-e szolgálni, adni és sebezhetővé válni a gyülekezet életében? Talán néhányatok évek óta szolgál az egyházban; fáradt vagy? Talán már nem olyan fontos, mint korábban volt? Amit itt látunk, az az, hogy az egyház növekedése, az egyház ereje Krisztus parancsa. Ez Isten terve, és Isten véghezviszi munkáját a végéig, a beteljesülésig, az idő végéig, Krisztus dicsőségére és az ő népének javára. Ez a vers ezt mondja nekünk: „Nézzétek, mit tesz Isten az ő egyházáért, az ő egyházával. Megadja, amit parancsol.” Várjátok ezt! Imádkozzatok érte! És kötelezzétek el magatokat az ő egyházának."

Épülve, mint Krisztus egyháza

Ez vezet minket a második dologhoz. Kinek a gyülekezete ez? Krisztus gyülekezete! Ez az a Krisztus gyülekezete, amelyet építenek. Krisztus a gyülekezet feje, és egy gyülekezet van; egy gyülekezet, amelyben béke és egység van Krisztusban. Nézzünk vissza az ottani versre, a 31. versre. Nézzük meg, mit mond. Azt mondja: „A gyülekezet,” az egyes számú gyülekezet, „békében volt és épült.” Egy gyülekezet, még ha több helyen is van. Júdeában, Galileában és Szamáriában van, de mégis egy gyülekezet. Valójában, ha lefordítjuk azt a szót, hogy „mindenütt,” ahol azt mondja, hogy „mindenütt,” azt mondhatjuk, hogy „egészében.” Tehát azt mondhatjuk, hogy ez a gyülekezet „Júdea, Galilea és Szamária egészében.” És az a szó a görögben valójában ugyanaz a szó, amelyből a „katolikus” szó származik. Ez az, amit vallunk vagy vallunk, amikor kimondjuk az Apostoli Hitvallást, és azt mondjuk, hogy hiszünk a „szent katolikus egyházban.” Nem azt mondjuk, hogy hiszünk a római katolikus egyházban, hanem hogy hiszünk az egyetemes egyházban, Krisztus világméretű gyülekezetében. Ezáltal erősítjük hitünket és elkötelezettségünket iránta. Egy olyan gyülekezet, amely minden nemzetből, minden törzsből, minden nyelvből és minden népből áll.

Egyház Krisztus Jézusban

Ez az, amit Jézus imádkozott a keresztre feszítése előtt. Imádkozott a tanítványaival, hogy "mindenki, aki hisz benne, egy legyen, ahogy Ő és az Atya egyek." Ez az, amit Jézus megbízta a tanítványait, hogy tegyék a Máté evangéliumának végén, amikor azt mondja: "Menjetek, és tegyetek tanítványokat minden nemzetből." És mit találunk a Jelenések könyvében, de egy vegyes sokaság, amelyet senki sem számolhat, amely a trón előtt van, és imádja a Bárányt, imádja Krisztust. Ez Isten ígérete, visszamenőleg az Ábrahámnak tett ígéretére, hogy Ábrahám leszármazottain keresztül a föld minden családja áldott lesz. Egy egyház, és az Krisztus Jézusban van. És látjuk ennek az egységnek a kezdetét itt az Apostolok cselekedeteinek könyvében, a 9. fejezet 31. versében, amikor a Júdeából, Galileából és Szamáriából való emberek együtt vannak, és békét és épülést élveznek.

A korlátok legyőzése

És már ebben a szakaszban az Apostolok Cselekedeteinek könyvében az egyház nagy akadályokat überwon. Tudjátok, ha csak azokat a három szót vesszük: “Júdea és Galilea és Szamária,” van ezekben a három szóban egy bonyolult és elkeserítő történet. Van ott bálványimádás, polgárháború, gyűlölet, száműzetés, előítélet, világiság, önigazság. Júdea volt a templom helye. Ott lakott a vallási elit, és ott uralkodott. Galilea zsidó terület volt, de sokkal inkább befolyásolta és érintette a római és görög kultúra. Szamária a kettő között volt, és nem volt tiszta zsidó származású, más vallási gyakorlatokat követett. A zsidók pedig gyűlölték a szamáriákat. Azt mondják nekünk, hogy azok, akik Galileából mentek le Júdeába, átkeltek a Jordán folyón, hogy elkerüljék Szamária területét. Nem akartak érintkezni ezekkel az emberekkel. És időről időre, intenzív erőszak tört ki ezek között a csoportok között. De itt azt mondják nekünk, hogy egy egyház volt ezeken a helyeken, és annak az egyháznak békéje volt, és épült. Nemcsak hogy mentes volt az ellenzéstől; béke volt közöttük. Béke volt azok között az emberek között, akik korábban ellenségei voltak Istennek, és most megbékéltek a Atyával, és megkapták az örök élet ajándékát Jézus Krisztusban, a Szentlélek ajándékát. Ezek az emberek korábban ellenségei voltak egymásnak, és most együtt örülnek az örömben, a hitben és a közösségben. És az az “egyház” szó, amelyet itt használunk, szó szerint azt jelenti: “elhívott.” Elhívták őket korábbi útjaikból és különböző háttereikből, hogy egy egyházba, egy testbe, egy népbe jöjjenek Krisztus dicsőségére.

És talán a legnyilvánvalóbb példa azokra a radikális átalakulásokra, amelyeket ezek az emberek tapasztalnak, az az átalakulás, amely Saul vagy Pál esetében történt. Itt volt korábban ebben a fejezetben az az ember, aki a fő üldöző és elnyomó volt az egyház ellen, és most bevonják az egyházba, a szentek közösségébe. És nemcsak hogy többé nem üldöző, hanem most az egyik fő eszköz az egyház építésére. Ez az a radikális átalakulás, amely ebben a fejezetben, ebben a versben történik. Az egyház növekedése békét hoz azok között, akik különbözőek és megosztottak. Miért fontos ez? Miért fontos az egység a sokszínűségben? Mert semmi más nem teheti ezt; csak Krisztus teheti. Ez csak Krisztus egyházában történik, és így dicsőséget hoz Krisztus nevének. És ezt azonnal látjuk ebben a versben.

Krisztus Elkötelezettségével Épül Fel

A harmadik dolgot, amit látunk arról, hogyan épül fel az egyház Krisztusra, az a leírás, hogy milyen életet élveztek a hívők körében. Itt látjuk Krisztus folyamatos elkötelezettségét, szolgálatát az egyházhoz. Az egyház Krisztus elkötelezettségével épül fel irántuk. A vers azt mondja nekünk, hogy "a félelemben jártak az Úr előtt és a Szentlélek vigasztalásában". Most gondoljanak Jézus szolgálatának jellemzőire. Milyen szempontjai voltak Krisztus szolgálatának? Nos, ezeket a két jellemzőt itt azonosíthatjuk, nem? Mert mindent, amit Jézus tett és mondott, Isten dicsőségére tett. Az elkötelezettsége, hogy időt töltött Atyjával az imában. Minden hatalmas cselekedete, csodája, jele és tanítása, amit tett, Isten dicsőségére volt. És még a kereszten való haláláig és az Atya haragjának vállalásáig, mindezt az engedelmesség és a benyújtás miatt tette az Atya akaratának. Az Úr félelme volt az, ami áthatotta Krisztus egész szolgálatát.

És a Szentlélek, az a Szentlélek, aki természetfeletti csodákat működtetett Jézus életében és szolgálatán keresztül, az a Szentlélek, aki most folytatja szolgálatát mindazok által, akik hisznek Krisztusban. Jézus megígérte ezt. Megígérte, hogy elhagyja tanítványait, de nem hagyja őket magukra, hanem elküldi a Szentlelket, hogy felkészítse őket, tanítsa őket, hogy szolgálatot végezhessenek az Ő nevében. A Szentlélek másik neve, azt mondják, a Vigasztaló vagy a Segítő. Mit látunk itt történni ebben a szakaszban? Hogy a Vigasztaló vigasztalást hoz. „Az Úr félelmében és a Szentlélek vigasztalásában” járnak. Ez annak a bizonyítéka, hogy Krisztus munkálkodik az Ő egyházában. Elkötelezett az Ő egyháza iránt. Továbbra is szolgálatot végez az Ő népének, mert mutatták az Úr félelmét és a Szentlélek vigasztalását. Ez a két jellemvonás mindig együtt jár – az Isten iránti áhítat, tisztelet, elkötelezettség és imádat, valamint a Szentlélek bátorítása és vigasztalása, öröme és áldása.

Az Úr Félelme

Nem hallunk sokat az Úr félelméről, ugye? Úgy tűnik, valami régi szövetségi kifejezés lehet. És bizonyára ez volt a megfelelő válasz Isten dicsőségére az egész Ószövetségben az Úr félelme. De az Újtestamentumban sok alkalommal a szerzők félelmet hívnak bennünket az evangélium valóságainak fényében. Mert láthatjuk, ezt tanítja nekünk az evangélium. Az evangélium azt tanítja nekünk, hogy féljük az Urat. Az evangélium azt tanítja nekünk, hogy bűnünk Isten haragját és nemtetszését és büntetését érdemli. Hogy nincs semmi, amit tehetnénk bűneink eltávolításáért és Isten áldásának kiérdemléséért. De üdvösségünk nem kevesebb, mint Jézus Krisztus, Isten Fiának halála és feltámadása. Ennyire szegények vagyunk Krisztus nélkül. Ennyire költséges az üdvösségünk. Milyen megfelelőbb válasz lehetne, mint Isten előtt való félelem és áhítat és tisztelet és dicsőítés? Milyen megfelelőbb válasz lehetne, mint amit J.I. Packer, vagy könyve címéből kölcsönözve, hogy "komolyan vegyük Istent"? Hogyan élvezhetjük valaha a Szentlélek vigasztalását, ha nem adjuk Istennek teljes odaadásunkat?

Azt gondolom, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindannyian vágyunk és sóvárgunk a Szentlélek vigasztalása után, de komolyan vesszük-e Istent? Kíváncsi vagyok, ha megkérdeznénk a gyerekeinket, a szomszédaikat, a munkatársaikat: „Mi a legfőbb prioritás az életünkben?” Kíváncsi vagyok, mit mondanának! Mindannyian komolyan vesszük magunkat. Nem? Komolyan vesszük a munkánkat, komolyan vesszük a sportot, komolyan vesszük a megjelenésünket, az ételünket és az italunkat, a szórakozásunkat, komolyan vesszük magunkat. Mi lehet ennek nyilvánvalóbb jele, mint az önkép készítése? Szeretnénk magunkról képet készíteni. És ha komolyan vesszük magunkat, akkor szeretnénk másoknak is beszélni magunkról. Ezért látjuk ezt a kultúránkban. De komolyan vesszük-e Istent? Vallom, hogy szeretném, ha a Lélek megváltoztatná az életeket, de mindig teszem-e ezt azzal a várakozással és lelkesedéssel, hogy Isten mit tehet? És szeretném-e egy kicsit a dicsőséget is megszerezni magamnak közben? Kíváncsi vagyok, mennyire szeretnénk, hogy gyermekeink, fiataljaink növekedjenek és élvezzék a Szentlélek vigasztalását, hogy érett hitben, tanítványságban növekedjenek, de csak addig, amíg jól érzik magukat közben. És milyen gyakran modellezzük az Úr félelmét az életünkben és a családunk számára választott prioritásokban? Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy a Szentlélek vigasztalását keressük és elhanyagoljuk az Úr félelmét. De a Szentlélek vigasztalása az Úr félelmével jár.

És amikor az Úr féleleméről beszélek, nem egy komor vagy szomorú viselkedésről van szó. Van ebben valami melegség, valami öröm az Úr félelmében. Van benne szabadság és őszinteség, remény a próbák idején; bizalom a szenvedés idején. Erőt és mélységet és egységet építve, ahogy a Krisztus teste, az egyház épül. Ez egy szép kép az egyházról, amely az Apostolok Cselekedetei 9. fejezetének 31. versében épül. Az egyház Isten terve a Krisztus dicsőségére és az Ő népének javára. Tudjátok, a mi családunkban valahogy nagyon odafigyelünk a madarakra. Nem mondok erről sokat, mert nem tudom, mennyit akarok elárulni arról, milyen őrültek vagyunk, de nagyon figyelünk a kertünkben élő madarakra! És tegnap találtam egy madár fészket. Ezeket gyakran látjuk, de egyszerűen feltűnt, milyen lenyűgöző ez a madár fészke. Itt volt szalma és törmelék és szennyeződés, és ezek a madarak össze tudják rakni, és fészket készíthetnek tojásaiknak és maguknak. Nem csodálatos, amit Isten tesz az egyház építésében? Ő vesz zsidót és pogányt, galileait és szamaritánust, rabszolgát és szabadot, gazdagot és szegényt, és egybenyeri őket, mint az Ő egyházát, Krisztus egyházát az Ő dicsőségére, ez a szép kép, hogy az Úr félelemében és a Szentlélek vigasztalásában járnak? Ez az, amit Isten tesz az Ő egyházának építésében. Tehát az egyház épül. Fel van építve.

Azt is mondják nekünk ebben az ige utolsó szavában, hogy ahogy épült, úgy terjeszkedett is. Ez lesz az utolsó pontunk ma este. A gyülekezetet építették; a gyülekezet szaporodott. Valójában azt mondhatjuk, hogy a gyülekezet erősségének egyik jele az, hogy kifelé irányul. Ugyanúgy épült kifelé, ahogy épült fölfelé, és ugyanúgy épült fölfelé, ahogy épült kifelé. Ez nem egy statikus hívő csoport. Ez nem egy exkluzív klub. Ez egy dinamikus közösség, amelyről itt olvasunk. A mai egyházi élet egyik divatos szava, szerintem, a "közösség - együtt élni". És ez minden bizonnyal fontos prioritása ennek a szakasz nak; itt nagyon szép dolgokat látunk. Együtt tapasztalják a közösséget. De a közösség hangsúlyozásának és középpontba állításának egyik veszélye az, hogy a fókusz befelé fordulhat, és a közösség befelé növekedhet. És nehézzé válhat új emberek vagy kívülállók bevonása. És biztos vagyok abban, hogy sokan tapasztaltuk ezt kis csoportokban vagy vasárnapi iskolákban vagy hasonló dolgokban.

Kifelé építve

De látjuk itt, hogy amikor a fókusz Istenen van, és amikor a fókusz Krisztus parancsán van, hogy építse egyházát, és hogy menjen és tegyen tanítványokat, az egyház kinyúl, és az egyház növekedése dicsőséget hoz Krisztus nevének. És látjuk, ahogy az egyház kinyúl, az erőt adó kvalitások ugyanazok, amelyek a növekedést biztosítják. Azok a dolgok, amelyek jelen voltak és nyilvánvalóak voltak Krisztus szolgálatában nekik - az Úr félelme és a Szentlélek vigasztalása - ezek a két dolog, amelyek elküldik őket, hajtják őket, és a kívülállók szaporodását hozzák. Ahogy jártak az Úr félelmében és a Szentlélek vigasztalásában, az egyház szaporodott. Kifelé épült.

A szentelés a szaporodáshoz vezet

Ez lényegében az az elv, amelyet időről időre hallottál Ed-től, hogy „ami a legmélyebben érinti a szívet, az széles körben eljut a világba.” Ahogy az egyház épül, úgy épül ki. Sokszor halljuk a Missziói Konferenciákon John Piper idézetét, amely szerint „A misszió azért létezik, mert az istentisztelet nem!” Azt is mondhatjuk, hogy a misszió azért létezik, mert az istentisztelet igenis létezik. És erről szól Piper abban a prédikációjában, ahol erről beszél. Az építés vezet a szaporodáshoz. És ennek az az oka, hogy az egyház nehéz helyekre halad előre; olyan emberekhez megy, akiknek valós, mély szükségük van. Mert mi a világ állapota? Mi az állapota azoknak, akik az egyházon kívül vannak? Nos, az ellenkezője annak, amit itt látunk. Nincs bennük az Úr félelme, és nincs bennük a Szentlélek vigasztalása. Nincs Istenben való függés. Nincs remény, béke és vigasztalás, csak büszkeség és hiábavalóság. Nem gondolom, hogy példákat kellene adnunk arra, hogyan jellemzi ez a világ körülöttünk, de Krisztus valami jobbat ad nekünk. Ő adja magát. És benne hívást kapunk az erőhöz, az egységhez, az örömhöz, a békéhez, a csodálkozáshoz és a szeretethez. Hívást kapunk az életre, az örök életre benne.

Ahogy ezekre a dolgokra reménykedünk, imádkozunk értük, várunk rájuk, az egyik ösztönzés, amit magunkhoz veszünk, az, hogy imádkozunk a megújulásért. Imádkozunk a reformációért, a felfrissülésért, a megújulásért. Hallottad azt a „re” szót? Istenhez kérjük, hogy tegyen valamit, amit korábban már megtett. Imádkozunk, hogy újra megtegye. És izgatottak lehetünk, mert látjuk, hogy korábban már megtette. Ennek bizonyítéka pedig közvetlenül az Apostolok Cselekedetei 9. fejezetének 31. versében van. Istenhez kérjük, hogy újra megtegye ezt Krisztus dicsőségére és az ő népének javára.

Éppen most egy könyvet olvasok a 1927-es Mississippi árvízről, a Rising Tide-t. És a könyv csodálatos! A könyv egyik főszereplője maga a Mississippi folyó. Ez az egyik legdominánsabb szereplő a könyvben. És csodálatos hallani, ahogy leírja a folyó erejét és intenzitását, ahogy lefelé folyik és ahogy felfelé emelkedik. És minden úton a folyó keresi, hogy áttörje a gátakat. Keresi, hogy emelkedjen a gátak fölé és elterjedjen a folyó partjain kívül. Ez az intenzitás és a folyó ereje.

Ez az, amit a gyülekezetről látunk, ahogy a gyülekezet felépül, ahogy növekszik, ahogy duzzad. Keresi, hogy elérje és építse ki, és növekedjen és szaporodjon Krisztus dicsőségére. Ezt csinálja a gyülekezet. Ezt látjuk itt az Apostolok Cselekedetei 9. fejezetének 31. versében. Imádkozunk, hogy ezt tegye a mi napjainkban is.

Az egyszerű élet

Hadd fejezzem be néhány megjegyzéssel. Tudom, hogy egy ilyen szakaszhoz érek, és mindig nehéznek találom, hogy prédikáljak és tanítsak az Úr félelméről. Azt hiszem, ez Isten transzcendenciájából fakad; nehéz szavakba foglalni és megragadni nem csak a félelmet, hanem a tiszteletteljes áhítatot és szeretetet ebben a félelemben. Szóval, hogy néz ki ez? Mit jelent az Úr félelmének és a Szentlélek vigasztalásának birtoklása? Néhány szó eszembe jut. És az egyik, amit mondanék, az, hogy – ez egy egyszerű élet. Tudjuk, hogy annyira el vagyunk terelve és annyira elfoglaltak vagyunk az idő nagy részében. Vonzzuk, hogy bármilyen pihenést vagy csendet kitöltsünk zajjal vagy vizuális stimulációval. De itt van egy hívás, azt hiszem, hogy csendesek legyünk. Ahogy Dávid korábban imádkozott, hogy "legyetek nyugodtak és tudjátok, hogy én vagyok Isten", és hogy szánjunk időt arra, hogy csodálkozzunk és ámuljunk Isten teremtésén; hogy emlékezzünk az Ő áldásaira, emlékezzünk az Evangéliumra, és adjunk neki hálát ezért. Hogy növekedjünk az iránta való hálaadásban azért, amit tett.

Nem található-e bizonyos egyszerűség az Apostolok Cselekedeteiben leírt egyházban? Ha visszamegyünk a 2. fejezethez, mit csinált az egyház a korai egyház idején? Valójában meglehetősen egyszerű volt. Elkötelezték magukat a dicséret és az ima mellett. Elkötelezték magukat az Ige és a szentség mellett. És odaadták magukat a közösségnek és a nagylelkűségnek. Egyszerű, de rendkívüli, nem igaz? És miközben elkötelezték magukat ezek mellett a dolgok mellett, készek voltak másképp kinézni, mint a körülöttük lévő világ, hogy só és világosság legyenek a saját világukban. Készek voltak szenvedést elviselni, a szenvedésen keresztülmenni, reménységgel szenvedni, és készek voltak számot adni azoknak, akik látták őket, a reménységük okáról. Miért volt ilyen nagy reménységük? A feltámadás miatt; az örök élet miatt Krisztus Jézusban. És együtt erősítették egymást ezekben az időkben. És készek voltak tanúskodni Krisztusért.

És talán itt kell mérnünk ezt. Ha hiányzik bennünk a vágy és a teher a veszettekért, talán nem értettük meg teljesen az Úr félelmének áldását és a Szentlélek vigasztalását. Talán nem értékeltük kellően az egyház hihetetlen privilégiumát, de ugyanakkor a veszettek hihetetlen szükségét is. És talán vissza kell mennünk oda, ahonnan elkezdtük az istentiszteletet, a 3. lamentációk fejezetét, a hívás a dicséretre – „Keressük ki és vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk vissza az Úrhoz, és emeljük fel szíveinket és kezeinket Istenhez a mennyben.” Menjünk hozzá imában!

Atya, hálát adunk Neked a Te Igédért és ezért az Úr napjáért, hogy reggel és este összegyűljünk, hogy halljuk a Te Igédet és énekeljük a Te dicséretedet. Imádkozunk, hogy a Te Lelked által munkálkodjál bennünk, hogy megújíts bennünket és felébresszen bennünket, és hogy örömet adjál nekünk Krisztusban, és hogy szívet adjál nekünk az elveszettekért, és hogy lehetőséget adjál nekünk, hogy elérjük őket. És ahogy építjük magunkat, hogy építsünk kifelé is, a Te dicséretedre, Krisztus dicséretére és a mi örök jószágunkra. És mindezt Krisztus nevében kérjük, ámen.